,

Bálok nagyanyáink korában

Nagymamámmal beszélgettem, aki városba született, de falura házasodott, majd férjével Budapesten éltek több, mint 50 évig boldog házasságban. Ő mesélt nekem a falusi és városi hagyományokról és megmondta, mire való volt egy bál igazándiból.

A vidéki nemes családok ilyenkor feljöttek Pestre, vagy elmentek Bécsbe a gazdagabbak, ott voltak a téli időben és báloztak. Kiadták a táncrendeket, a mama elvitte a lányokat a bálba és ott a fiúk beírták, hogy melyik tánc lesz az övék, aztán olyan sorrendben következtek. A fiú mindig eljött a lányért, bekísérte a táncparkettre, majd vissza a mamához, meg volt ennek az etikettje.

Nálunk falun ugye nagyapáék rendeztek bálokat a kocsmában. Hívtak muzsikusokat, ők húztak reggelig, nagyon értettek hozzá. Aztán a nagymama csinált pattogatott kukoricát, pogácsát, süteményeket, meg ugye kiszolgálták a kocsmában a népet és nagy táncolások voltak. Aztán össze is vesztek a fiúk bizonyos lányokon, jól összeverekedtek. Ki kellett hívni a csendőrségtől is egy embert, hogy nehogy valami baj legyen.

Szépen kiöltöztek, volt külön ünnepi, vagy báli ruha. Az persze attól függött, hogy milyen vidéken vagyunk, hogy kin milyen ruha volt, de mindenki magának varrta, meg hímezte a ruhát. A városi meg a falusi bálokban is fontos volt, hogy maguknak varrják a ruhát a lányok. Az elsőbálosok mindig fehérben voltak. Ők általában 15-16 évesen mehettek először. Onnantól kezdve pedig eladósorba is került a lány. De nem is volt baj, mert nem jártak közös iskolába. A parasztok nem tanultak túl idős korukig, a módosabbak pedig megtehették, hogy házi tanítót fogadjanak, de legalábbis hozzájuk járjon a pedagógus. Akkor még máshogy volt ez. Legfeljebb polgárit, tanítóképzőt végeztek a lányok, de egyetemet, azt akkor még nem. A fő a házasság és a család volt.

Akkoriban még a fiúk hazakísérték a lányokat a bálból, a mamával együtt. Mindig kellett, hogy ott legyen valaki a lánnyal. Még a cukrászdába se lehetett egyedül beülni. Kellett egy idősebb nő, vagy egy férfi, aki kísérte őket, anélkül egy lépést sem! Aztán amiatt is fontos volt a bál, mert itt lehetett ismerkedni. Aztán, ha kezdett valami kialakulni, akkor a fiú megkérdezte, hogy elmehet-e a lányos házhoz. Ha már járt ott egyszer-kétszer, a szülők utánanéztek, hogy megfelelő családból való-e. Falun ez máshogy volt. Ott nem kellett utánanézni, mindenki ismert mindenkit. Innen ered a mondás is. Ha a fiú nem tetszett a háziaknak, akkor fogták és szó szerint kitették a szűrét, és utána tudta, hogy oda nem mehet többet.

A lányok falun összejártak télen a fonóba, vagy kukoricát morzsoltak. Na ott voltak fiúk is. Itt nem volt őrzés sem, mert ürügy volt a munka. De utána tánc is következhetett. Itt is lehetett ismerkedni. De megvolt mindennek az ideje, nem lehetett mindent csak úgy. Például az esküvők a betakarítás után, András-nap környékén jöttek.

Városban még voltak táncmulatságok házaknál is, főleg a mi időnkben. Ott is lehetett még ismerkedni. Ugye, ha én elhívtam egy fiút, azt nem ismerte az osztálytársnőm és fordítva, így mentek ezek a dolgok. Ma meg, hogy ilyen kicsik lettek a lakások, már nem igen lehet összejöveteleket szervezni, ott van helyette a diszkó…

/by
, , ,

Domaszéki böllérnap – a pálinka és a zsiguli ablakmosó tartály kapcsolata a mozgóőrség mellett

A „Vidék Fiatal Nagykövetei“ program első képzési alkalmával ellátogattunk a XVIII. Domaszéki böllérnapra. A rendezvény kísérőprogramjaként forraltbor és pálinka kóstolására is lehetőségünk nyílt.

A pult mögött két mosolygós, helyi hölgy mérte a jobbnál jobb italokat, tőlük érdeklődtünk a portékájukról. Mint megtudtuk, a különböző pálinkákat helyi gazdák ajánlják fel minden évben, egyre nagyobb számban. Az idei felhozatalban szerepelt őszibarack (Kapos Győző, baracktermelő), Császár Illés megjelölés nélküli pálinkája, almapálinka Szűcs Gézától, diópálinka egy névtelen adakozótól, Mauer Csaba rutinos versenyrejáró almanedűje. Kiss Péter Géza polgármester Úr ágyaspálinkával állt be a sorba, Kovács László pedig idén ajánlott fel előszőr az eseményre pálinkát, ő szilvával képviseltette magát. A férfi lakosság aktívan teszteli, kóstolja, szakérti a kínálatot tudtuk meg Antóni Zoltánnétól aki a hétköznapokon a település tanyagondnoki teendőit látja el. Kolléganőjével évek óta biztos pontját jelentik a böllérnapnak, elmondásuk szerint egyre finomabb forralt bort készítve. Arra a kérdésünkre, hogy mi a fortélya ennek, az alap összetevőkön kívül csak annyit árultak el; „Szívünket, lelkünket beletesszük!“

A szomszéd asztalnál közben javában folyt a pecsenyesütés, viszont megakadt a szemünk egy érdekes számítógépen. A szakács úr bíztatására kolleginánk beírta a billentyűzeten születési dátumát, majd a gépház tetején lévő szobrocskából elkezdett folyni a pálinka az odakészített pohárba. A szerkezet készítőjétől megtudtuk, az egésznek az alapja egy 2 literes, zsiguli ablakmosó tartálya és a hozzá tartozó szivattyú. Ezt hozza működésbe egy egyszerű távirányítós autó,melyet átalakított. A számítógép háza, valamint a ráragasztott billentyűzet csupán a dizájn. A távirányító a szakács úr nyakában lóg, amíg nyomja a gombot, jön a pálinka. Egy ilyen adagoló elkészítése mindössze néhány órát vesz igénybe, viszont biztos siker övezi a rendezvényeken.

A disznóvágás, pálinka, forraltbor, vidámság magában hordozza a legkülönfélébb balesetek veszélyét is, ezért nem árt a szakszerű segítség biztosítása a helyszínen. Az ügyeletes mentőálpolót kérdeztük, hogy mégis mire kell odafigyelni egy ilyen rendezvényen.

Gyakorlatilag bármi megtörténhet az egyszerű gyerek eleséstől, a szúrásos balesetig, amire a ami napon már sajnos volt is példa. – mondta el. Igazából banális eset, egy tisztes úriember, a disznóval való hadakozás közben megvágta magát, de szerencsére a sertés maradt alul a küzdelemben. Nem volt nagy sérülés, de mindenképp fontos a gyors, szakszerű ellátás. Ilyenkor a seb megtisztítása, a vérzés csillapítása, majd a fertőtlenítés a sorrend. Illetve fontos felhívni a páciens figyelmét a tetanusz védőoltás igénybevételére. Esetünkben ez utóbbival nem volt probléma, hisz az úriember az elmúlt öt éven belül kapot ilyen oltást, így védve volt.

Míg a helyszínen tartózkodtunk, más beavatkozást igénylő esetről nem kaptunk hírt, így remélhetjük, hogy a nap hátralévő részében a vidámságé volt a főszerep!

 

/by
,

„ November legjobb élőzenés bálja”

A Vidék Fiatal Nagykövetei program keretében 2016. november 26-án a domaszéki Katalin-bálban jártunk, melyet már közel 20 éve megrendeznek a Csongrád megyei községben. Eleinte az önkormányzat önállóan rendezte és bonyolította le az eseményt, majd pár éve a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület vette át e nagyszerű program szervezését. A rendezvényről Sziráki Krisztián, Domaszék alpolgármestere és egyben a rendezvény főszervezője mesélt nekünk.

Fogalmazhatnánk úgy, hogy a végtelen csendbe burkolózott vidék hangulatát megzavarja a novemberi Katalin-bál. De Domaszékiek ezt az eseményt várva várják. EZ A BÁL! NOVEMBER LEGJOBB ÉLŐZENÉS BÁLJA! Ezen az estén szó sincs csendről és nyugalomról, amiről manapság elhíresült a vidék! Ezen az estén felpezsdül Domaszék, és ezt a pezsgést, ezt a lendületet mind közösségi, mind individuális szinten szeretnék átadni, de legalábbis megéreztetni a városi fiatalokkal. A Katalin-bál a domaszéki Böllérnap záróeseménye, melyen a falu apraja-nagyja és a környékbeli településekről érkező barátok is örömmel részt vesznek. A rendezvény a kezdetek óta nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében. A közel 300 fős bálnak a domaszéki Sportcsarnok ad otthont évről évre.

A teremben kihelyezett asztaloknál bőséges svédasztalos vacsorát fogyaszthatnak a vendégek, illetve büfé is működik. De, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a népszerű helyi esemény, a részvevők magukkal hozhatják a kedvenc, sajátkészítésű csemegéiket és az est hangulatát fokozó nedűket. A talpalávalóról idén Varga László és zenekara gondoskodott. Sztárvendégként Tabáni István, a Csillag születik 2009-es győztese lépett fel, aki közkedvelt, érzelmes hangulatú Máté Péter dalokkal még a közönséget is megríkatta. Az est fővonalát a mulatós stílusú zene képviselte, de lassúbb, érzelmes számokra is összebújhattak, táncolhattak a párok. Éjfélkor tombolasorsolásra került sor, amin értékes nyereményekkel gazdagodhattak a szerencsésebbek. A tombolajegyeket az egész este folyamán árusították helyi fiatal önkéntesek, majd a megmaradt jegyek árverésre kerültek a sorsolás előtt. A hasznos nyereményeken felül a legszerencsésebb vendég egy plazma televízióval térhetett haza. És ezután hajnalig folytatódott a zenés-táncos mulatság.

A minden évben megrendezésre kerülő sajátos hagyományokkal rendelkező bál fontos szerepet játszik a helyi közösség életében. A falubeliek már hetekkel a rendezvény előtt szorgosan készülődnek az év egyik legfontosabb eseményére. Ez lehetőséget nyújt a találkozásra, a baráti kapcsolatok erősítésére, a közös mulatásra és a helyi közösség összetartó erejének formálására.

Találkozzunk jövőre a domaszéki Katalin-bálbanJ És vajon miért invitálunk Benneteket kedves Olvasó? Vetkőzzük le előítéleteinket (természetesen csak akkor, ha bevalljuk, hogy vannak), amit a faluról és a városról tárolunk magunkban, illetve a falusi és városi emberekről. Mi megmutatjuk Nektek, hogy egy este biztos van az évben és egy helyszín, ahol mindenféle ilyetén gondolt különbség megsemmisül, ez pedig a: Domaszéki Katalin-Bál!

 

Amennyiben a fent leírtakról személyesen is megbizonyosodnál és szívesen csatlakoznál hozzánk a Domaszéki Katalin-Bálba, írj nekünk üzenetet Facebookon a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület oldalára.

 

Szerzők:

Kapin Marianna

Stumpf Rebeka

Károlyi Kata

/by
, ,

Vidék az ereimben

Szeretem a vidéket és identitásom része. Sok szállal kötődök hozzá, „oly távol mégis közel érzés“ ez nekem. Vidéken -kisvárosban nőttem fel, szüleimmel, szűkebb családommal jártuk a vidéket, a Tisza partján tanyáztunk, horgásztunk, jártuk az erdőt-mezőt, gombásztunk. Ezzel ellentétben a vidék, mint megélhetési lehetőségek forrása sajnos ismeretlen volt számomra és most a fővárosi életben tanulom, ismerkedek vele, beszélgetünk, elmélkedek róla.

 

Családomban  anyai ágon a mai napig is aktív szerepet tölt be a primer szektor – mondhatnám hangzatos, szép szavakkal. Gyakorlatilag zöldség és gyümölcstermesztésből majdnem önellátóak, bár az utóbbi években, elnézést tőlük előre is, de elkényelmesedtek. Ma már nem tartanak Bobi nevű malackát a hátsóudvarban, akit sajnos hamarabb kellett levágni, mert túl sok édességet etetett vele a sok gyerek és tönkrementek a fogai ideje korán. Nincsenek szárnyasok sem. Viszont van hegykői paradicsom. Felejthetetlen és összehasonlíthatatlan a boltok polcain látható egyen, gyönyörű, szabályos, de fakó és ízetlen paradicsomokkal. Nem is beszélve a gigantikusra növő sütőtökökről sem. Csak hogy két személyes kedvencem kiemeljem.

Valójában hatalmas energiabefektetést és közel mindennapos elfoglaltságot jelent egy család számára, ha otthon termett alapanyagokból szeretné táplálni szeretteit. És közel sem biztos, hogy olyan és annyi terem, mint amit vártak vagy amennyiért érdemes termelni… Ezt mondaná az, aki nem ismeri a saját maga által előteremtett étel ízét, amiben érzi sok nap gondos gyomlálását és szinte a nap melegét is mikor mezítláb hajlongott a végeláthatatlannak tűnő sorok között. Elképzelhető lehet, hogy, ha kiszámolnánk a reális árát a megtermelt zöldségeknek többet kapnánk egy-egy termékre vetítve, de mégis a tudat hogy saját a termés, az megfizethetetlen.

De mi volt, amikor még ez nem egy trend, nem egyfajta tudatosság, vagy egyszerű spórolás volt, hanem a létezés feltétele tényleg a föld volt? A lehetőség, hogy ne kelljen földet művelnie majdnem mindenkinek a mezőgazdasági-technológia fejlődésének köszönhető. És a luxus, hogy ezekről a témákról lehet elméleteket szövögetni (a kis laptomom mögé rejtőzve) a többlettermelés eredményeként jöhetett csak létre.

 

Az én nagymamám (továbbiakban Saci) igenis megjárta Amerikát. Saci tudni való hogy 6 évig kint élt Manhattanben. Igazi metropolita a mai napig, szereti a hétköznapi kényelmet. Na, nem mindenféle kütyükre gondolok. Viszont szereti a finom ételeket, a stílust, a vagányságot, a politikát és a közéletet. Az ő helyében én is több mint valószínű, hogy a “nagy almáról” emlékeznék vissza nem pedig holmi kapálásról a háborús, zavaros nélkülöző időben, mikor a tandíjat pénz helyett például ők krumpliban- azaz természetben fizették meg.

Ma már szinte elképzelhetetlen pedig tulajdonképpen még köztünk élnek ezek az emberek. Csak magukra kellett, hogy öltsék a nagyvárosi álruhát és pénzt – megélhetést keresni. Ezzel párhuzamosan a vidék háttérbe szorult. És fizetőképes kereslet híján minden csak később és megkésve érkezett meg és akkor sem volt túl nagy választék. Bár ez talán nem változott túlzottan a mai városi viszonylatokhoz képest sem.

 

Saci Dobozon született 1933-ban. A háború idején magára maradtak: anya és lánya együtt termeltek apai-férfi segítség nélkül. Sosem mesélte, sosem volt panaszszava, milyen nehéz is lehetett ez. Most is csak nagy nehezen mondogatta el nagyvonalakban az emlékeit, pedig ők szerencsések voltak, hiszen nem éheztek túl sokat. A ház körül is termeltek, de amellett mindkét nagyszülőnek (tehát az én ükszüleimnek) is volt egy-egy tanyája, ahol mindenfélét megtermeltek nagyobb mennyiségben. Saci bár egyke volt, szüleinek 4 és 2 testvére volt, így játszópajtás akadt bőven unokatestvérek személyében. Nagyközség volt Doboz, de nem volt túl sok lehetőségük játékra, így a gyerekek maguk találtak ki játékokat. Például agyagból készítettek üreges téglaszerű „játékot“ amit amikor kiszáradt földhözcsapták és hatalmasat durrant. De, ha nem így rosszalkodtak, akkor sokat barangoltak a környéken, a lányok babáztak minden mennyiségben és persze volt bőven ház körüli teendő is.

 

A szegedi tanulmányok után frissen végzett tanítónőként Darvasra küldetett, ismét vidékre. A pezsgőbb diákélet után (nyilván a maihoz nem foghatóan konszolidált) rátalált a szerelem és megszületett Nagybátyám és Apu.

 

Visszaemlékezésében a vidék inkább, mint a gyerekkorának és a gyerekei születésének színtere jelenik meg, nem mint a vidéki folyamatos munka, hanem mint életmód és, mint egy állapot. Pedig Édesapám még emlékszik rá, ahogy délelőttönként etették kukoricával, búzával a “tyukokat” az udvarban a kis fonott vesszőkosárkából, miközben Édesanyjuk – Saci tömte a libákat a lába közé fogva őket. Hízott a májuk rendesen.

 

Nagyapám, Saci volt férje gyémántdiplomás állatorvos, így neki a vidék (volt) a munkahelye. Ő például anno kapott földet az államtól, de mivel bérbeadta így saját bevallása szerint fogalma sem volt pontosan hol is van.  Az előző volt tulajdonosnak adta ráadásul bérbe… Cudar egy élmény lehetett valakinek visszabérelni a volt saját földjét.

Az ő családjáról jelenleg készíti édesapám a dokumentációt nagyapám elbeszélései alapján.

 

Anya családja már Sopronban, városban lakott, de még kötődtek a földhöz. Volt egy jó kis szőlőjük Sopron mai agglomerálódó térségében. Nagyapám kötözte saját kezűleg a tőkéket és minden szabadidejében a szőlővel foglalkozott, amikor nem olvasott. Isteni bort tudott készíteni bár inkább csak saját fogyasztásra. Sajnos nem nyitott poncichtert, mint oly sokan, akik meggazdagodtak abban az időben a borászatból. A szőlő mellett persze sok minden más is termett.  Ma már kivonták a művelésből és a szőlőket kivágták. Hatalmas munka volt az is…

 

Összegezve tehát minden ágon voltak vidékiek a családban. Nem hiszem viszont hogy az, amibe beleszületünk az  végig is kísér bennünket. Bármikor válthatunk életmódot, de valószínűleg a városból vidékbe váltás sokkal nehezebben járható út, mint fordítva. És koránt sem biztos, hogy mindenkinek jó a váltás.

 

Végezetül pedig a képekről. Sajnos elég kevés képdokumentáció készült, ahol a vidék van előtérben, hiszen ez számukra teljesen hétköznapi dolog volt, mint ahogy mi sem fényképezzük le családtagjainkat a számítógép mögött ücsörögve munka közben.

 

                                        

 

Artner Réka Zsófia

/by
, , ,

Szórakoztatóközpont 50 évvel ezelőtt egy pár száz fős magyar faluban?!

Mindenkinek más-más elképzelése van arról, mit is jelent az, hogy valaki vidéki. Mindenki fejében jelen vannak az általánosítások, miszerint a fővárosiaknak a vidékiekről alkotott elképzeléseikben úgy élnek ezek a vidéki emberek, mint akik egész életükben állatokat tartottak, földművelésből éltek, sáros csizmában járkálnak a házban, otthonkát hordanak és döngölt konyhában főznek.

Ha elutaznak, az emberek hétköznapi szófordulatként használják, hogy vidékre mennek, pedig csak a szomszéd faluba utaznak.

Szóval tényleg mindenkinek mást jelent a vidék. Én 16 éve élek a fővárosban, vidéken nőttem fel, itt töltöttem a gyerekkoromat és itt jártam iskolába. Szerencsés vagyok, hogy mindkét világba betekintést kaptam. De azt mondhatom, annak ellenére hogy vidéki vagyok, a fővárosiakat el kell keserítsem, mert nálunk vidékiként sosem volt háziállat otthon, nem foglalkoztunk földműveléssel, édesanyám nem hordott otthonkát, és a házunk is igazán modern volt.

Mindemellett egy tolna megyei kis falu jelenti nekem és a családomnak az igazi vidéket.

Kocsola a dunántúli dombvidéken, a Dombóvári kistérségben, a megye délnyugati szögletében megbúvó település.  A dombtetőn a templom és a temető, a domb lábánál pedig a néhány száz lakosból álló falu alakult ki. Valamikor jobb időket élt meg. A falu népe földművelésből élt, volt néhány mesterember, hentes, molnár, kereskedő. A történelem viharai megtépázták ezt a kis települést is. „A település pontos keletkezésére vonatkozóan megbízható információk nincsenek, a kis számú írásos feljegyzések alapján csak mozaikszerűen állítható össze története. Múltjáról leletek, égetett agyagedények, római pénzek, kis szobrok tanúskodnak, amelyek ma a szekszárdi múzeumban láthatók. Valószínű, hogya honfoglalók szálláshelye is volt. Szeghalmi szerint a XI. és a XII. században a Monoszló nemzetség tanyázik itt. Egy 1271-ben kelt oklevél tanúsága szerint már temploma is volt. 1500-ban a tamási várhoz tartozott, és a Héderváry család birtoka volt. A hódoltság végén, valószínűleg pestisben vagy éhínség miatt a lakosság elpusztult, a XVIII. században telepítették újra. Vályi András Magyarországnak leírása című könyvében olvashatjuk: “Kocsola magyar falu, földesura H. Esterházy Uraság, lakosai katolikusok, határja jó termékenységű, vagyonjai jelesek.” A kis falucska jobbágyközség lehetett, amelynek neve (Kocsolya, Kotzola, Kocsola), valamint földesurai az idők folyamán változtak. A török hódoltság után első lakosai magyarok voltak. 1740 körül jelenik meg Fischer József molnár “népes” családjával. Németekkel való telepítését 1763 utánra teszik, de itt telepszik meg Hőgyész, Dúzs, Tevel, és különösen Pári népfeleslege is. A németek megjelenésével az 1920-as évek végén, az 1930-as évek közepén már élesedik az ellentét a magyar és a német lakosság között. 1945 előtt a magyar lakosság a Nagyhát utcát, a németség a központtól távolabbi utcákat lakta. Egymás között nem házasodtak. A II. világháború idején a német lakosság nagyobb része a Volksbund tagja lett. A háború utáni kitelepítések következtében a németek helyére a Felvidékről, valamint Jugoszláviából magyar lakosság érkezett. A nemzetiségi ellentétek tovább éleződtek, és a felvidékiek egy része elköltözött a településről. A döntően mezőgazdaságból élő lakosság számára jelentős változást a mezőgazdaság átszervezése hozott. A birtokok összevonása, a gépesítések hatására a mezőgazdaságban dolgozók aránya az addigi 96%-ról csakhamar 69%-ra esett vissza.”

Kocsola, Zrínyi u. 1. Itt éltek az én apai nagyszüleim és dédszüleim. Egy hatalmas Mária Terézia korabeli házban laktak, mely egy saroktelken helyezkedett el és 1500 négyzetméteres telek tartozott hozzá.

A házban volt mozi, szatócsbolt, kocsma, mészárszék, szikvízüzem és lakóhelyiségek. Hatalmas udvar, ahol  aztyúkok szaladgáltak, az ólakban mindig volt egy-két disznó. Nagy melléképület, ahol a lovaskocsival érkezők be tudtak állni és be tudtak térni egy kis pihenésre.

Testvérem ott volt először moziban, a Piedone (BudSpencer) filmek mentek akkoriban. Így emlékezik vissza:„Disznóvágás estéjén mentünk, mert akkor ott aludtunk. Ilyen székek voltak csak feketék, kemény volt és nyikorgós….  Vannak emlékeim, sajna csak a fejemben, de az is valami. A szüretekről, présházról, a hordópucolásról, ahogy vittük a szőlőt, és amikor a mozi már nem működött akkor dolgoztuk fel…Én szerettem menni!”

Minden évben a búcsú napján Anna napkor július 26-án nagy körhinta állt az udvaron, a ház körül pedig céllövölde, meg mindenféle árus kínálta portékáját.Az ünnep vallási gyökerekkel bír és a templom védőszentjéhez, Szent Annához van köze. Gyerekkoromban a búcsú azon ritka napok egyike volt, amikor a szélesebb rokonság találkozott. Ilyenkor finomakat ettek- ittak, nagyokat beszélgettek, estére kelve gyakran mulatoztak is. Búcsú napjára a portákat mindig szépen kitakarították, a házakat kimeszelték. A gyerekek izgatottan várták az ebéd végét, hogy végre indulhassanak a bazárba vásárolni, mivel a rokonoktól szép zsebpénzt kaptak. Jellemző búcsúfiának számított a bocskorszíj, a törökméz és a kakasos nyalóka, hogy a mézeskalácsot ki ne felejtsem. Ilyenkor  akár 1 hétig itt éltek ezek a vásározó emberek. Volt élet a kis faluban!

Szüleimmel és bátyámmal jártunk ide, meglátogatni a nagyszüleimet. Számomra ismeretlen volt ez a világ. Sok idős emberrel találkoztam, másként beszéltek, de mindig örültek, ha megérkeztünk. Bátyám mindig jobban feltalálta magát, szeretett kutatni, padláson keresgélni, régi dolgokat begyűjteni. Én nem igazán tudtam mit kezdeni a látottakkal, hiszen még pici voltam.

Nagyapám hentes és mészáros, valamint kocsmáros is volt. Arra emlékszem, hogy finom töltelékárut készített mindig, jól főzött, szerették a faluban, mert mindenkinek igyekezett segíteni.

Nagyanyám a háztartást vezette. A dédszülők közül a dédimama élt ott, elég öreg volt, de minden találkozáskor lelkesen mesélt az elemi iskolai élményeiről, fel tudta sorolni Magyarország fő folyóit, legfontosabb hegyeit és az alföldeket is. Mindig csodálkozva hallgattuk.

A nagyszülők üzemeltették a szikvízüzemet is. A dédnagypapa testvérének a férje híres szikvízüzeme volt ez, ő volt Dróth Antal szikvízgyáros. Dróth Antal megjárta Amerikát és hazatérve a kis tolna megyei faluban megalapította a szikvízüzemét.

 

 

A fentieket végigolvasva joggal állíthatjuk, hogy Kocsolán a Károlyi család egy modern szórakoztatóközpontot üzemeltetett akkoriban, 50 évvel ezelőtt egy pár száz fős magyar faluban, Kocsolán. Mai szemmel is lenyűgöző, hogy mennyi mindennel foglalkoztak.

Ilyenkor gondolom azt, hogy el kellett volna hozni mindent, ami mozdítható volt, illetve fényképezni, amikor még minden működött. Akkor még nem fényképeztünk,úgy mint most, pedig kellett volna.

Mára már mindenki meghalt, a házat az enyészet eszi. Senki sem él ott, az ismerősök is elmentek már, csak a temetőben emlékezünk.

Károlyi Kata

/by
, , ,

Keresd a vidékit a családban és a barátaid között! Emlékek és élmények.

A mi kis falunknak színe, lelke, szíve van. Valamikor nagyobb népesség lakott itt, mára csak a kitartóak, „ittragadtak”, vagy elvetemült bevándorlók lakják, alig 100-an. Az itt ragadtak egy része nyugdíjas, a fiatalok java részt munkanélküliek. Páran járnak el a szomszéd falvakba, vagy városba dolgozni. A betelepültek jórészt a külföldi szociális háló jóvoltából itt, az ottanihoz képest jóval nívósabb életet élhetnek. Aki nem külföldi, azt a falu viszonylagos elzártsága vonzotta. Vörös József ménese lovas körökben nevezetessé is tette a falut.

A faluban szarvasmarha is csak nála található, így a család számára felesleges tejet szűk körben értékesíteni tudják. Már csaknem baráti viszonyok alakultak ki, így sokszor nem pénzért, hanem csere termékért adják a tejet. Teri néni már kávéval várja az érkező „szállítót”, akit minden alkalommal megpróbál minden féle földi jóval teletömni, persze a gyerekeknek külön csomagol is. Minden alkalommal felajánlja, hogy a fiatalok közül bárki bármilyen főzési, kertészeti, vagy egyéb dolgot szeretne tanulni, az nyugodtan menjen el hozzá egy napra és ő majd mindenre kitanítja. Írhatnék még sok nevet, akit példaként lehetne emlegetni a közvetlenségéről, vendégszeretetéről és baráti hozzáállásáról. A falun az emberekben még él az önzetlen segíteni akarás, tudják: ma a szomszéd kistraktorja akadt el a sárban, de lehet, hogy holnap az enyém fog. A „multik” az óriásgazdaságból nem vennének ki a munkából egy gépet se, hogy kihúzzanak a sárból, de nincs is szükségük senki segítségére, náluk már a jövő év is finanszírozva van.

A falu előnye és egyben hátránya, hogy mindenki ismer mindenkit és mindenki mindent tudni vél, vagy tudni akar. Itt semmi nem maradhat titokban és jól érezhető, hogy a félreértett pletykák milyen gyorsan terjednek. Egy elejtett mondatból, hogy kevés a pénz, mert kell az esküvőre félre tenni (ami igazából azt takarja, hogy az egyik családtagjuk megnősül, így kell számolni egy nagyobb kiadással), másnapra az a hír járta, hogy a 17 éves lánya férjhez kell, hogy menjen, mert biztos terhes. Ez is hozzátartozik egy kis közösség életéhez, amit elkerülni nem lehet, de talán ez adja a falusi élet savát-borsát.

 

„Helyi hősök” lakóhelyen élő olyan személyek, akik foglalkozásukban, életútjukban, vállalkozásukban… stb példaértékű utat jártak be

 

Gyűrűsön található egy nagy, 150-es állományt számláló gidrán és hucul lótenyészet, ami nem csak a faluhoz képest nagy, de az ország ménesei közt is méltó helyet foglal el. Vörös József hozta létre a ménest, akinek a genetikai értékek megtartása és kiaknázása az egész életét felöleli. Pár éve a lovak mellet szarvasmarhákat is tenyészt, méghozzá Kárpáti borzderes fajtát.A gazda Szőcén egy Vas megyei településen nőtt fel, így saját szemével látta és tapasztalta a vidéki, falusi élet átalakulását.

25-30 évvel ezelőtt Gyűrűsön minden háznál volt tehén, sőt csarnok is, ahova a gazdák a friss tejet minden nap elvitték. Ma már egyedül Vörös Józsefnél található egy kisebb gulya. A felesége sajtokat készít, kérésre szilvafával füstölve hagyományos módon. Nagyobb üzemekben már ez is megváltozott, a sajtokat füstlébe áztatva értékesítik, így az aromát megkapja, de a tárolhatóságán nem javít.

 

A lótartás is megváltozott, ma már munkára kevesen használják őket, inkább csak házi kedvenc, vagy hobbiállat a ló. Ezzel nem csak a lótartáshoz értő szakemberek száma egyre kevesebb, de a használható, egészséges, nem túltenyésztett lovaké is. Példaként a hucul lófajtát hoznám, a Romániából behozott egyedek igaz, hogy az első héten rettegnek az embertől, de hosszú távon a legjobb munkalovakká, legmegbízhatóbb gyereklovakká válnak. Tanításuk gyors, egyszerű, a lovak biztos lábúak (nehéz lenne egy csámpás botladozós lónak életben maradni a román hegyekben), könnyen kezelhetőek, jó munkakészségűek. Ezzel szemben ott vannak a lengyel huculok, amiket ma már az ugrásokkal tarkított huculösvényre tenyésztenek. Ennek eredményeként van egy temperamentumos sportpóni jellegű (természetben) huculuk. Sajnos fel kell ismerni azt, hogy ugró  versenyre való kislónak, póninak ott az imént említett sportpóni, amit a hucul évszázadok múlva sem fog tudni überelni, de hiányozni fog a palettáról a nyugodt, kezdőknek ajánlott, megbízható gyerekló, ami alkalmas akár terápiás lovasoktatásra is. Gyűrűsön ezért is próbálják a régi módszert fenntartani, hogy a lovaknak legyen feladatuk, hasznuk, dolguk, ezzel válnak igazán kiváló egyedekké. A napi trágyát lovaskocsival viszik le, felfelé egy, vagy két széna,- szalmabálát a visznek az istállókba az állatok segítségével. Így a ló azon kívül, hogy kiváló fogatló lesz, megtanul türelmesen várni, hozzászokik a háta mögötti zajokhoz (elég nagy csattanással jár, mikor egy bálát a kazalból a kocsira gurítanak) és sokkal megbízhatóbb lesz. Talán egy közeli példán keresztül mindenki jobban át tudja érezni ennek fontosságát. Ha valaki a semmit tevéssel megoldja a megélhetését, és a gyereke így nő fel, ezt látja példaként. Kevés az a gyerek, aki felnőve aktív munkára alkalmas, hiszen egész eddigi életében más példát látott maga előtt, máshoz szokott hozzá. Elkényelmesedik, nem lesz olyan se az állóképessége, sem az izomzata és véleményem szerint a betegségekkel szemben is sokkal fogékonyabb lesz.

Vörös József tenyésztői munkáját több díjjal is kitüntették. Elnyerte a „Gidrán fajta őrzője” címet, a Parlamentbe vehette át az Újhelyi Imre Díjat, minden évben ér el sikereket a tenyésztői kiállításokon, Penta nevű gidrán kancája nagydíjas ló lett az Alföldi Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhelyen.

 

Az életét a lovaknak szentelte, az utolsó fillérjét is elköltötte, ha egy-egy ritka kancacsalád, vagy ménvonal egyedeire bukkant. Nála elhivatottabb emberrel még nem találkoztam, több, mint ötven évesen is egész nap rendületlenül és fáradhatatlanul dolgozik és próbál fenntartani egy értékes genetikai állományt, ami nélküle kihalna.

Kovács Emese

/by
, , ,

Báli hagyományok a településünkön régen és napjainkban / Cserháthaláp

Következő kis cikkemben településünk báli hagyományait fogom feleleveníteni, bemutatni számotokra. A bálok is hozzátartoztak elődeink népszokásaihoz, és a társadalmi érintkezés, az ünnepek szerves részei voltak. Számos változatuk előfordul: vallási ünnepekhez köthető (farsang, húsvét, búcsú), a mezőgazdasági élet ünnepeihez köthető (aratás, szüret) és a névnapokhoz köthető mulatságok. Ezeknek a nevezetes alkalmaknak az ünneplése településenként más-más.

Ezek közül a mulatságok közül most a régi világ szüreti hagyományait ismertetem veletek pár mondatban. A bálokat vasárnapi napokon tartották szabadtéren vagy a helyi művelődési házban, régebben dohánypajtában. Ezekre a rendezvényekre csak 16 év felettiek mehettek, akik ennél fiatalabban akartak beszökni, azokat egyszerűen hazazavarták. A lányok édesanyjuk kíséretében, a legények kíséret nélkül is megjelenhettek. A cigányzenére ropott tánc kezdetén a lányok karéjban táncoltak, anyukáik a terem szélén ültek, semmilyen eseményt el nem mulasztva. A legények a nekik legjobban tetsző és a legjobban táncoló lányokat kérték fel, amelyik lánynak nem jutott pár, az leült az édesanyja mellé. A bál végeztével a legények hazakísérték a lányokat, de soha nem kettesben, csak úgy, ha a lány édesanyja is jelen volt.

A leglátványosabb a régebbi időkben és most is a szüreti mulatságsorozat, a bál és a felvonulás, amelyre a legények már előre meghívták párjuknak a kiválasztott lányt. A szüret megünneplése a felvonulással kezdődött, amelyen a lányok magyar ruhába, a legények csőszruhába öltöztek. A falu egyik végétől a másikig tartó zenés-táncos felvonulást követően kezdetét vette a szüreti bál, ahol a termet szőlőfürtökkel díszítették. Ennek azért is volt jelentősége, mert a legényeknek az volt a feladatuk, hogy ezeket a fürtöket ellopják anélkül, hogy a csőszlányok ezt észrevették volna. Ha valamelyik legényt mégis tetten érték és elkapták, akkor az büntetést fizetett a jegyzőnek vagy a bírónak. A bál alatt, amíg a cigánybanda is vacsorázott, a lányok vacsorázni hívták a legényeket a szülői házba. Vacsora után már átöltözve mentek vissza a bálba, ahol már nem csak a párjukkal, hanem másokkal is táncolhattak.

 

Napjainkban, az elmúlt évek hanyatlása után, évente több alkalommal is rendez bált Cserháthaláp vezetősége. Ilyen alkalmak a farsang, a húsvét, a falu védőszentjeinek (Péter és Pál) ünnepe és a szüret. Nagyon fontosnak tartjuk hagyományaink ápolását, amelyeknek jelentős közösségformáló és összetartó szerepük is van. A kellemes kikapcsolódás és szórakozás mellett nem titkolt célunk, hogy a mai fiatalokat szülőfalujukban tartsuk, vagy tanulmányaik befejezése utánletelepedésre bírjuk izgalmas, tartalommal megtöltött programjaink segítségével. Ebből szeretnék most kiragadni egyet, s bemutatni nektek egy falusi farsangi bált napjainkból. Bár sajnos a vallási szokások a mai világban háttérbe szorultak, ha másért nem is, de a jó móka kedvéért az álarcos bált azért rendre megtartjuk.

Lehetőség szerint megpróbálunk minél több embert meggyőzni, hogy öltözzön be, s ápolja legalább ezt a hagyományt. Születnek egyéni és társas, csoportos jelmezek is. Többféle kategóriában hirdetjük meg a jelmezversenyt, s azok ötletessége, belefektetett munkája, tréfássága, vagy abszurditása adja meg a zsűrinek a megfelelő segítséget a bírálás során. A kavalkádot egy csoportképpel őrizzük meg az utókor számára.

 

A nyerteseket tortával díjazzuk, majd az eredményhirdetést követően kezdetét veszi a farsangi bál, ahol a jókedvet élő zenével biztosítjuk, s újabban a szintetizátor és az énekes mellett a változatosság kedvéért sokszor kap szerepet egy szaxofon is. A mulatságnak a hajnal szokott véget vetni, s a bálozókat a kakasszó szokta hazahívni. A mellékelt képekkel szeretném szemléltetni számotokra, hogy milyen is egy kis falusi mulatság, s bíztatok mindenkit, hogy akinek van rá lehetősége, az feltétlen próbálja ki egyszer.

 

Dócs Dávid

/by
, ,

Szakszavak a disznóvágásban

  1. november 26-án Vidék Fiatal Nagyköveteiként a 18. Domaszéki böllérnapra látogattunk el. A böllér és pecsenyesütő versennyel összekötött közösségi rendezvényen a falu apraja és nagyja, erdélyi testvértelepülésének képviselői és persze a környékbeli érdeklődök jó hangulatú csoportjai vettek részt. A
    rendezvényen 3 csapat indult a Domaszék legjobb böllére címért illetve 15 vidám csapat versenyzett pecsenyesütés sportnemben. Kihasználva e ritka lehetőséget, csokorba gyűjtöttük a disznóvágásnál használt szakszavakat.

Lecsipecsi: húsok formázásakor leeső apró darabok, amelyeket fűszerezés nélkül, tárcsán megsütnek és muzsdéval és házi kenyérrel fogyasztanak. Forrás: Hargita megye – Lövéte település küldöttsége

Savanyú leves: káposztaleves, amelybe kolbász gombócokat főznek. (Lövéte)

Abáló szalonna: a tokaszalonnát sóval, borssal, fokhagymával megfőzik, kihűlés után paprikával meghintik, hidegen fogyasztják. (Lövéte)

Véres-májas költség: a májat, tüdőt, vesét és egyéb hurka alapanyagokat megfőzik, ledarálják, főtt rizzsel vegyítik, csak a véresbe tesznek csombort, további fűszer a só és a bors. Betöltik, megfőzik, általában meg is sütik.

Meggyantázás: a disznó szőrének, szőrtüszőinek eltávolítására gyantát vagy szurkot szórnak a lebökött disznóra, meleg vízzel leborítják, így a gyanta megolvad és beleragad a szőrbe, amit kanállal esetleg vakaróval eltávolítanak. Előnye, hogy az esetleges szennyeződés nem tud belekerülni perzseléskor a sertés bőrébe.

Vízsó: folyékony átlátszó só, amelyet a lövétei kutakból nyernek. A vízsó só tartalma 40 % körüli. Ezt a folyadékot használják disznóvágáskor bárminemű sózásra. Szalonnákat, sonkákat ebben a vízben áztatják füstötlés előtt.

Csorrantás: víz öntése palackból

Cika káposzta: savanyú káposzta, disznóvágási reggeli a lecsipecsi cika káposztával.

Nájlon bidon: műanyag edény.

Orjas: hátgerinc.

Fogópálinka: a disznóvágás előtt fogyasztott „védőital” (pálinka), a férfiak isszák.

Rendfa: olyan eszköz, amelynek 4 lába van, melyek egy keresztirányú rudat tartanak. A tartó rúdon 2 kampó található, ezekre akasztják fel a már megpucolt sertést, hogy szét tudják bontani.

Sokkoló: a sertés kábítását végzik vele a szúrás megkönnyítésére.

Szúrás: a sertés leölése késsel az ütő artéria elvágásával.

Pörzsölés: a sertés szőrének leégetése.

Forrázás: a sertés forró vízben történő megforgatása a szőr gyengítése és a hámréteg eltávolítása céljából.

Kaparás: a pörzsölést követően a hámréteg és a szőr eltávolítása.

Bontás: a sertés külső megtisztítását követően történő szétvágása.

Orjáról tarjára: bontási mód, ami jelzi melyik húsrészek maradjanak meg.

Hasítás: a rendfán lógó sertés felvágása az alhastól a nyakig.

Zsigerelés: a sertés beleinek kifordítása a hasüregből.

Húrolás: a sertés beleinek takarítása a belő tartalomtól deszkalapon késsel.

Bélmosás: a bél tartalmának kimosása.

Gyomormosás: a gyomor tartalmának kimosása.

Húsformázás: a húsok „szép” alakúra vágása.

Darálás: a belsőségek, hús és szalonna ledarálása.

Hagymás vér: a sertés kiengedett vérének hagymával történő megsütése reggelire.

Böllér máj/resztelt máj: hagyományos disznóvágási étel. A sertés vékonyra szeletelt máját zsíron megdinsztelt vöröshagymán puhára főzzük. Sóval, borssal, paprikával és majorannával fűszerezzük.

Abalé: az üstöt feltöltik vízzel, ebbe teszik bele a hurkának és a disznósajtnak való részeit a disznónak, sóval borssal fűszerezve megfőzik. A főzés után maradt levet nevezik abalénak. Ezt a levet használják a disznótoros káposzta és a hurka rizsének megfőzéséhez. Szintén abalénak nevezik azt a levet, amelyben a hurkákat és a disznósajtot megfőzik. (Tiszta víz, amelybe a fűszerek, zsírok kifőnek).

Üst: ebben történik a főzés, zsírsütés. Rendszerint fatüzelésű, nagy űrtartalmú, főzésre alkalmas nyitott tetejű fém edény.

Hurka töltő/kolbász töltő: a hurka/kolbász bélbe töltésére szolgáló kézi tekerésű eszköz.

Disznósajt: hagyományos módon a disznó megtisztított gyomrába töltött étel. Legfőbb alapanyagai a megfőzött és felvágott fejhús, szív, nyelv, bőrke. Paprikával, sóval, borssal fűszerezik. Betöltést követően megfőzik, kiszorítják belőle a zsiradékot, azaz préselik, majd megfüstölik.

Leszorítás/préselés: a disznósajt elkészítésének utolsó mozzanata.

Zsírsütés: az egyenlő méretűre felkockázott szalonna üstben történő abálásának és sütésének eredményeként a zsírszalonna zsírtartalma kisül, mellékterméke a töpörtyű.

Disznótoros vacsora: a feldolgozott sertésből készült vacsora.

Pecsenye: sült hús.

Töltött káposzta: káposzta levélbe töltött rizses hús.

Töpörtyű: a kisült, kipréselt zsírszalonna.

Kóstoló: a feldolgozott sertésből a segítőknek, barátoknak, rokonoknak adott késztermék. (hurka, kolbász, tepertő).

/by
, , ,

Az ifjúsági paradicsomban járva

  1. november 25-én utaztunk Bordányba, ahol egy egész hétvégényi új élmény és kihívás várt ránk. Elsőként magával a Vadgesztenye Ifjúsági szállóval ismerkedtünk meg, bár ekkor még nem tudtuk, hogy kihez is tartozik ez igazán és miért pont ezen a helyen szálltunk meg. Miután lepakoltuk csomagjainkat a színesebbnél, színesebbre festett, emeletes ágyakkal és saját fürdővel ellátott szobáinkban, egy rövid tréning következett, melynek célja leginkább az volt, hogy minél jobban megismerjük egymást, minél rövidebb idő alatt, hiszen egy óra múlva már más program várt ránk. Az ismerkedés során az egyik legnagyobb kihívást egymás lerajzolása jelentette, vagyis inkább önmagunk felismerése a sok irka-firka és pálcikaember közül. Miután jól kinevettük egymás rajzkészségét, már indultunk is tovább kabátokkal és csizmákkal felfegyverkezve a Hermina tanyára.

A tanyát Börcsök Roland, a helyi faluház vezetője mutatta be számunkra. Mint kiderült a tanya jelenleg a DALISZ ifjúsági szövetség kezében van. Jelenlegi állapotát 3 éve érte el. Amikor az épület a szövetség kezébe került még romos állapotban, gazzal benőve árválkodott a település határában, majd a szövetség Európai Önkéntes Programban résztvevő fiatalokkal együtt tisztította meg és újította fel. A munka olyannyira jól sikerült, hogy jelenleg helytörténeti kiállításnak ad otthont az épület, illetve a szövetség székhelyeként is működik. A tanyát az egykoron itt élő Nagy Kálmánné, Hermina néniről nevezték el.

A tanyáról egyenesen a Bordányi Faluházba vezetett az utunk. Bordány polgármesterével, Tanács Gáborral már volt szerencsénk megismerkedni a délután folyamán, hiszen ő trénerként vett részt a foglalkozásokon. A faluházban Gábor és a helyi ifjúsági polgármester, Masir Norbert fogadott minket. Polgármester úrtól megtudtuk, hogy a település élete stabil társadalmi és civil bázison alapszik, melynek szerves részét képezik a helyi fiatalok. A társadalmi élet központjában a KUSZA, azaz a Kulturális és Szabadidős Egyesület áll, melyhez több kis csoport is tartozik, így maga az ifjúsági önkormányzat is. A helyi önkormányzat nagy figyelmet fordít a fiatalokra, a képviselő testületnek tagja egy olyan személy is, aki összekötő kapocsként van jelen a gyermek- és ifjúsági önkormányzat, il

letve a településvezetés között. Mindezek mellett hallottunk olyan megvalósított projektekről is, melyek kiemelkedő módon képviselik a fiatalok érdekeit, ezek közé tartozik az ifjúsági kártyarendszer is, melynek keretén belül az önkéntes munkát lehet pontokra váltani, majd a pontokat később fel lehet használni különböző dolgokra a BIIP-ben. A BIIP, azaz a Bordányi Ifjúsági Pont, egy találkozóhely a fiatalok számára, ahol játszhatnak, beszélgethetnek, filmet nézhetnek, kávézhatnak vagy akár internetezhetnek is. A teremben működik egy büfé is, melyben szintén be lehet váltani az önkéntességgel megszerzett pontokat.

A rövid ismertető után Norbi vette át a szót, aki magát az ifjúsági önkormányzat munkáját és tevékenységét mutatta be. Norbi immáron már ciklusa végén jár. Jelenlegi legnagyobb feladatuk az újak bevonása az ifi önkormányzat életébe, illetve a kampány és a választások segítése, szervezése és lebonyolítása. Norbi szerint az ifjúsági önkormányzat működése rengeteget segít a helyi fiataloknak, ezáltal úgy érzik, hogy fontos szerepet töltenek be a település életében és valamelyest a helyben-maradásukat is elősegíti. Feladataik közé tartozik a különböző programok szervezése, a BIIP nyitva-tartása azon fiatalok részére, akik szívesen beugranak egyet játszani, beszélgetni iskola után. Mindezek mellett évente többször szerveznek közös kirándulást, illetve nemzetközi ifjúsági cseréken is részt vesznek.

Az este hátralevő részében ismertük meg a szegedi Új Nemzedék Központ tevékenységét és megtudtuk, hogy a Központban arra törekszenek, hogy azoknak a fiataloknak adjanak lehetőséget, akiknek a településükön, nincs hasonló ifjúsági hely, mint itt Bordányban.

 

Mielőtt visszaindultunk volna a szállásra, Roland és Norbi körbevezettek minket a csodálatos épületben. Bepillanthattun
k a konditerembe is, amelyet szintén a BIIP üzemeltet, illetve egy karate órának is szemtanúi lehettünk, a színházterembe bekukkantva. Végül még egy kis személyes beszélgetésre is maradt idő, majd visszaindultunk, hogy közösen vállalva a kihívást megküzdjünk a hihetetlen mennyiségű vacsorával.

Stumpf Rebeka

/by
, ,

Az egyszerűség a jó pecsenye titkára

A disznótorosok egyik hagyományos étele a frissen sült pecsenye. A pecsenye nem más, mint zsiradékon kisütött friss és pácolt sertéshúsból készült étel. Ennek a finom ételnek az elkészítése nagyon egyszerű, mégis megszámlálhatatlan variációja létezik. Itt valóban igaz a régi mondás, hogy „ahány ház, annyi szokás”.

November 26-án a Domaszéki böllérnapon jártunk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. 1998 óta kerül megrendezésre az a remek, családias hangulatú hagyományőrzőrendezvény. A Böllérnap -3°C-ban 6:30kor kezdődött a böllércsapatok és a pecsenyesütők versenyével.
A hideg ellen a pálinka variációk sokaságával lehetett – illetve volt ajánlott – védekezni. A megmérettetés közben különböző technikákkal kerülnek feldolgozásra a sertések, azután a pecsenyéket készítették el különböző formában és ízesítéssel. Idén 15 csapat mutatta be a maga szerint legjobb pecsenye verzióját (és majdnem ugyanennyi saját pálinkáját is). A csapatok összetétele főként Domaszék és könyökén élő versenyzőkből állt, de találkoztunk erdélyi részvevőkkel is.

Ezt az egyedülálló lehetőséget kihasználva elhatároztuk, hogy utánajárunk a jó pecsenye titkának!

 

 

                                                            

 

A domaszéki Jázmin Nyugdíjas Klub hölgy tagjai a férfiakra bízzák a megfelelő friss húsok kiválasztását, amelyet egy egyszerű fűszerezést követően sütnek ki. Elmondásuk szerint a jó hús puha, friss, és ettől más az íze. Mindezt a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület csapata is megerősítette: a jó pecsenyéhez elengedhetetlen a friss hús, amelyek közül preferált a tarja. A Domaszéki Családok Klubjának tagjai elárulták, hogy ügyelni kell a jó fűszerezésre is. A fűszerek közül semmi se domináljon, harmóniában kell lenniük. A jellegzetes magyaros fűszerezést a só, bors és fokhagyma mesterhármasa adja meg. A pecsenyesütés fortélyaiba Rácz László, Arany diplomás amatőr Királyi Szakács vezetett be minket.

 

„Alapvetően a tárcsát felmelegítjük, amelyen először füstölt szalonnát sütünk ki, majd ennek a zsírjában sütjük a pácolt tarját. Pácoláshoz sót, borsot, olívaolajat használunk. A só mennyisége a pácolási időtől függ: minél korábban pácoljuk, annál kevesebb só kell, mert megszívja magát, viszont ettől lesz igazán finom! A tarját a pácolás előtt vékonyra klopfoljuk, használhatunk nyakast vagy combot is” – mondta el számunkra a Királyi Szakács.

Találkoztunk olyan recepttel is, ahol a fokhagymás tejben pácolt húsokat paprikás sós lisztbe forgatva sütötték ki. Egyszerűen mennyei!

Természetesen a köretről sem feledkezhetünk meg. A verseny résztvevői hagymás sült krumplit, zöldségeket, puliszkát ajánlottak a húsok mellé, és persze egy kis étvágygerjesztő pálinkát!

A pecsenye titka tehát az egyszerűség, a friss hús, a magyaros, ám harmonikus fűszerezés, amit a versenyzsűri tagjai is megerősítettek, akik elsősorban a házias és disznótoros jelleget, az íz világot és a tálalást pontozták. A csapatok a különböző kategóriákban szép eredményeket értek el!A titkok felkutatása közben kóstolót is kaptunk, ezúton is gratulálunk minden csapatnak és szakácsnak!

És végezetül mondjuk mindenkinek, hogy nem kell feltétlenül disznót vágni, hogy ilyen finomságokat készítsünk, mindössze be kell szereznünk egy darab friss sertéshúst, fűszereket, és egy serpenyőt. Ehhez kínálunk mi is egy remek disznótoros pecsenye receptet, és arra biztatunk mindenkit, hogy elevenítse fel otthon a konyhájában is ezt nagyszerű vidéki hangulatot!

Recept ajánló:

Hozzávalók:

4 sertéstarja csont nélkül

fokhagyma

só

1 tk. durvára őrölt bors

étolaj

1 kg burgonya

40 dkg házi csalamádé

2 fej lila hagyma

Elkészítés:

A hússzeleteket kiklopfoljuk, a tarján az inas részeket bevagdossuk, megszórjuk sóval, grill fűszerrel és durvára őrölt borssal, és annyi olajat öntünk rá hogy ellepje, majd 24 órára a hűtőbe tesszük pácolódni.

A hagymát és a burgonyát megtisztítjuk. A burgonyát hasábokra a hagymákat fél karikákra vágjuk.

A burgonyát bő olajban megsütjük.

A hússzeleteket grillen vagy serpenyőben, kevés olajon szép pirosra sütjük.

A megsült húst sült burgonyával, házi csalamádéval és a lila hagymával tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Torma Tibor

Ratting Diána

/by