„PIFÖ” –APécsváradi Ifjúsági Önkormányzat
Baranya megyében a legaktívabb és legtöbb fiatalt megmozgató ifjúsági szervezet
Vasárnap este László Miklóssal beszélgettem a pécsváradi „Jovánban” a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzatról, helyiek szava járása szerint a „PIFÖ”-ről. Miki korábban az önkormányzat egyik központi szereplője volt, mára viszont átadta a fialtabbaknak a hivatalos szerepet, ennek ellenére még ma is aktívan segíti az újabb generáció munkáját.
A PIFÖ 2001-ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja a pécsváradi 15 és 30 év közötti fiatalokat. Ebből a korcsoportból lehet indulni az ifjúsági önkormányzat képviselőjének és polgármesterének is. Induláskor 10 képviselőt lehetett választani és egy polgármestert a településen. Akkor úgy határozták meg, hogy 100 főként legyen egy képviselő a bizottságban, mára viszont a PIFÖ a lakosság csökkenése miatt 9 képviselőből és egy polgármesterből áll össze.
Az alapítás óta sokat változott a PIFÖ tevékenysége, m
ár csak azért is, mert a fiataloknak teljesen másra van igénye, mint akkor.Korábban például nagyon népszerűek voltak a teaházak, az Ifjúsági Fesztiválon a pénteki rock nap és a zenei tehetségkutató programok, ma viszont ezzel nem lehet megmozgatni a helyi fiatalokat. Ma az ifjúság inkább elektronikus zenére vágyik, emiatt 2011ben először rendeztek a Dombay tó partján egy szabadtéri elektronikus zenei rendezvényt, a DombaySound-ot, ez mára az egyik nagy büszkeségük lett, ugyanis évről évre egyre több látogatót és támogatót vonz.
Ezenkívül a PIFÖ évente több alkalommal is szervez vidéki hangulatot felelevenítő hagyományos bálokat, ahol kivétel nélkül összehozza és megtáncoltatja a környékbeli fiatalokat és időseket.
A PIFÖ szabadidős programkínálatába tartozik a filmklub és az éjszakai pingpong, ezeket igény szerint szokták megrendezni. Korábbi években közkívánatra rendszeresen szervezték, azután kevesebb volt rá az érdeklődés, így szünetelt, de most újból rendszeres program lett. Ilyenkor a jó hangulat mellé ingyen teát és zsíros kenyeret kapnak a fiatalok, és anépszerűségét mutatjáka véget érni nem akaró hajnalba nyúló pingpongmérkőzések.
A PIFÖ évente rendez több napos Ifjúsági Fesztivált, Szüreti fesztivált, Gyereknapot, karácsonyi – húsvéti kézműves foglalkozást, és a környéken Ők szervezik a legnagyobb szilveszteri rendezvényt is. Ráadásul nyaranta sem lehet unatkozni Pécsváradon, ugyanis a gyönyörű Dombay tó partján az önkormányzati táborban szerveznek más és más témára épülő – korábban média, mostanában kommunikációs és disputálós – táborokat a 14 és 20 év közöttieknek. A tábor tematikájának és minden más PIFÖ-s programnak az összeállításakor bevonják a fiatalokat is, így legjobban az Ő igényeikre szabva alakítják a rendezvényeket. A jövőben a PIFÖ célja, hogy fiataloknak szervezett keretek között is – például egy kerekasztal beszélgetés során -lehetőségük legyen az ötleteik megosztására, hogy még inkább a sajátjuknak érezzék a PIFÖ-t, és a helyi programokat. 
Szerencsére az önkormányzat és a PIFÖ között jól együttműködő kapcsolat alakult ki, beleértve azt is, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő infrastruktúrát a PIFÖ ingyen használhatja. A döntésekben való érdekképviselet Pécsváradon országos szinten is példamutató azzal, hogy az ifjúsági önkormányzat polgármesterének tanácskozási joga van az önkormányzati üléseken, így a fiatalok érdekeit is tudja képviselni.
APIFÖ foglalkozik nemzetközi ERASMUS+ programokkal, és segíti a helyiek kiküldetését minél több európai országba. Idén például három török és egy franciaországi futó projectje van, és tervezik, hogy egy nemzetközi projektnek Pécsvárad adjon otthont.
A PIFÖ a rendelkezésre álló önkormányzati épületeken kívül rendelkezik egy saját Ifjúsági klubbal, amit most a fiatalok magáncélú összejövetelekre bérelhetnek ki. Mivel az épület az utóbbi években kevésbé volt kihasználva, így az idő megviselte és most felújításra szorul. Ebben viszont a nehézség az, hogy az épület műemlék védelem alatt áll, így csak az előírásnak megfelelően lehet például nyílászárót cserélni, ez pedig megnöveli a költségeket. Céljuk, hogy a jövőben egy közösségi teret hozzanak létre itt, ahol a fiatalok szívesen töltik a szabadidejüket.
Az aktuális kérdésük az, hogy mivel lehetne odavonzani a fiatalokat? A PIFÖ szándékosan nem szeretne internetet bekötni a klubba, ugyanis ha a fiatalok lemennek, akkor szeretnék, hogy egymással töltsék az idejüket. Szeretnék a klubbot a fiatalokkal közösen rendbe tenni, kifesteni, bútorokat felújítani, majd társasjátékokat és Nintendo Wii-t venni. Szóval tervek vannak, viszont az ehhez szükséges keret még hiányzik, ugyanis a PIFÖ pályázati forrásokból, Önkormányzati és helyi vállalkozók támogatásából tartja fent magát.
Úgy tűnik, hogy a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat egy példamutató, jól működő szervezet, ahol mind a tenni akaró, mind pedig a szórakozni vágyó fiatal is megtalálja a helyét.
Kívánjuk nekik, hogy a jövőben is ugyanígy vagy még sikeresebben folytassák a munkájukat!
Ratting Dia

00 évvel ezelőtt. Már akkoriban is lakott volt a terület, azonban az itt-ott felbukkanó parasztházak nem alkottak összefüggő települést. Aztán valamikor a XIII. század derekán a környékben élők építettek egy templomot, aminek a közvetlen környezete hamarosan be is népesült, így már egyre jobban kezdett falucska formája lenni a különböző formájú és méretű házakból álló közösségnek. A helyiek által csak „Klastromként” emlegetett templom azóta vigyázza a település határát, rejtegetve magában évszázadok titkait, misztikus babonákat, hiedelmeket és örömteli pillanatokat, sikertörténeteket.
u életében mi sem bizonyítja jobban,mint következő történetünk, amely jelen időben játszódik, mikor is a település egyik megbecsült öreg ura neki fogott sok éven át hűségesen szolgálókerítésének nyugdíjba bocsátására. Ahogy a nagy köveket pakolászta jobbra-balra, húzkodta föl-alá az udvarban, szépségük ellenére mégsem találta meg megfelelő helyüket, ekkor állt elő a faluhelyen gyakran használatos, robi-gép húzta utánfutóval, nagyjajgatások közepette felküzdötte rá a hatalmas köveket, majd megindult a falu határába. Útja egészen a Klastromig tartott, legörgette a nagy köveket, majd leülve rájuk elgondolkodott az élet nagy dolgain…

z addigi 96%-ról csakhamar 69%-ra esett vissza.”
ozi, szatócsbolt, kocsma, mészárszék, szikvízüzem és lakóhelyiségek. Hatalmas udvar, ahol aztyúkok szaladgáltak, az ólakban mindig volt egy-két disznó. Nagy melléképület, ahol a lovaskocsival érkezők be tudtak állni és be tudtak térni egy kis pihenésre.
gyszülők üzemeltették a szikvízüzemet is. A dédnagypapa testvérének a férje híres szikvízüzeme volt ez, ő volt Dróth Antal szikvízgyáros. Dróth Antal megjárta Amerikát és hazatérve a kis tolna megyei faluban megalapította a szikvízüzemét.
n, 50 évvel ezelőtt egy pár száz fős magyar faluban, Kocsolán. Mai szemmel is lenyűgöző, hogy mennyi mindennel foglalkoztak.
széna,- szalmabálát a visznek az istállókba az állatok segítségével. Így a ló azon kívül, hogy kiváló fogatló lesz, megtanul türelmesen várni, hozzászokik a háta mögötti zajokhoz (elég nagy csattanással jár, mikor egy bálát a kazalból a kocsira gurítanak) és sokkal megbízhatóbb lesz. Talán egy közeli példán keresztül mindenki jobban át tudja érezni ennek fontosságát. Ha valaki a semmit tevéssel megoldja a megélhetését, és a gyereke így nő fel, ezt látja példaként. Kevés az a gyerek, aki felnőve aktív munkára alkalmas, hiszen egész eddigi életében más példát látott maga előtt, máshoz szokott hozzá. Elkényelmesedik, nem lesz olyan se az állóképessége, sem az izomzata és véleményem szerint a betegségekkel szemben is sokkal fogékonyabb lesz.
tozatuk előfordul: vallási ünnepekhez köthető (farsang, húsvét, búcsú), a mezőgazdasági élet ünnepeihez köthető (aratás, szüret) és a névnapokhoz köthető mulatságok. Ezeknek a nevezetes alkalmaknak az ünneplése településenként más-más.
sát, amelyeknek jelentős közösségformáló és összetartó szerepük is van. A kellemes kikapcsolódás és szórakozás mellett nem titkolt célunk, hogy a mai fiatalokat szülőfalujukban tartsuk, vagy tanulmányaik befejezése utánletelepedésre bírjuk izgalmas, tartalommal megtöltött programjaink segítségével. Ebből szeretnék most kiragadni egyet, s bemutatni nektek egy falusi farsangi bált napjainkból. Bár sajnos a vallási szokások a mai világban háttérbe szorultak, ha másért nem is, de a jó móka kedvéért az álarcos bált azért rendre megtartjuk.