“… támogatok mindenkit, aki vidéki életre készül” – Porté

Kovács Dávid. 28 évesen Csesznek alpolgármestere. Néptáncos. Érettségizett aranykalászos gazda. Egy négy gyermekes tősgyökeres helyi család első gyermeke. Barátnőjének 7 éve kitartó, hű párja. 5 ló, 8 szarvasmarha gazdája és 10 további ló bértartója. Multifunkcionális otthonának házigazdája. A helyi izraelita temető római katolikus vallási gondnoka. Útközben elakadt autósok megmentője. A fiatalok kohéziós ereje. Ő a mindenki által ismert Dávid. A riportot Rónaszéki Kata készítette.

R.K.: Miért pont Csesznek?

K.D.: Itt születtem és igazából minden ehhez a faluhoz köt, itt szerettem volna maradni és érvényesülni. A családomban soha nem volt jelen a „menjél fiam próbálj szerencsét külföldön” szindróma. Mindig is helyben gondolkodtam, mint ahogy a szüleim is. Próbáltam mindig úgy irányítani az életemet, hogy itthon lehessek, hogy itt a falumban tudjak boldogulni.

A megélhetés érdekében való külföldre költözés gondolatát gyökereiben igyekszem irtani. Próbálom ezer féle módon bizonyítani, hogy egy kicsit több munkával össze tudsz hozni ugyanannyit, mint valamelyik nyugat-európai országban és akkor mégiscsak itthon maradsz a családoddal, mégsem fogy a falu népessége, nem beszélve arról, hogy ha kitalálsz valamit és fel tudod virágoztatni, akkor te magad tudsz másoknak munkát adni.

R.K.: Te pontosan mivel is foglalkozol?

K.D.: Alpolgármester vagyok. Ez a leghivatalosabb besorolásom. Tavaly választottak meg képviselőnek, és mivel én kaptam a legtöbb szavazatot, így én lettem a falu második embere. Egyébként szállítmányozó és mezőgazdasági cégem van. 2004-ben indítottam egy vállalkozást, mivel mindössze egy hónapig bírtam a munka formális világát. Nem nekem való a beosztott szerep. A mezőgazdasági tevékenységhez sok segítség, idénymunka szükséges és ezt mindig a falubeli fiatalok látták el. Iskola után szinte minden nap volt ott nálam 3-4 srác. Így nőtt fel 2 generáció. Így alakult ki a helyben élő fiatalok erős közössége. Egyébként az ő támogatásukkal indultam a képviselői tisztségért is.

R.K.: Mit gondolsz, miért töltesz be fontos szerepet ezeknek a fiataloknak az életében?

K.D.: Talán azért, mert a kezdetektől fogva kölcsönösségen alapul a kapcsolatunk. Ha megkérem őket, eljönnek és segítenek. Amikor pedig nekik van szükségük rám, én is ott vagyok és igyekszem megoldani a problémájukat. A közös munkával eltöltött évek alatt kölcsönösen bebizonyítottuk a másiknak, hogy számíthatunk egymásra. Így ha megszólítom őket a falu érdekében, akkor mellém állnak és jönnek, segítenek. 20-25 fiatalt mindig össze tudunk szedni, ami nem kevés egy ilyen kicsi faluban. Legutóbb egy helyi civil kezdeményezésű természetjáró rendezvény, a No motor kapcsán kértem, hogy önkéntesként támogassák a szervezők munkáját. Kaszáltak, irányították a túrázókat, palacsintát sütöttek, rendezvénysátrat állítottak és még sokáig sorolhatnám, hogy mi mindenben segítettek. Többek között nekik is köszönhető, hogy az elmúlt évek leglátogatottabb helyi programját tudtuk megvalósítani.

R.K.: Ezek szerint te egy igazán központi figura vagy. Meglátásod szerint, mire van szükség a helyi közösség összekovácsolásához?

K.D.: A mai felgyorsult világban az a legfontosabb, hogy személyesen kell megkeresni az embereket. Nem facebookon vagy telefonon. Abban nincsen lelkület. Úgy, ahogy az öregek teszik. Valahol jó is, hogy ők nem ismerik a mobiltelefont, mert ők rászánják azt a negyed órát, hogy elmenjenek és megkérjék a másikat, hogy segítsenek. Így lehetőségük van arra, hogy beszélgessenek erről, arról. De ha csak felhívod a másikat mobilon és 40 másodpercet szánsz rá, akkor abba nem fér bele semmi más.

Ahol nincsen semmilyen közösségi élet, ott a kocsmában és a templomban alakul ki egy közösség. Vagyis ott, ahol hasonló érdeklődésű emberek gyűlnek össze. Ha elkezded a közös érdeklődésű embereket összekapcsolni, közös tevékenységet szervezni számukra, úgy ezek a személyek kötődni fognak egymáshoz. Egy közös cél sok különböző típusú embert össze tud hozni, vagyis ha van pár kisebb csoport és egy közösségi cél, akkor már nagyon sok embert meg lehet mozgatni.

R.K.: Mit üzensz a vidéki életre vágyó fiataloknak?

K.D.: Én nagyon támogatok mindenkit, aki vidéki életre készül. Az élet falun nem egyszerű, nagyon sokat kell dolgozni.  A gazdaság ugyanis nincs egyenes arányosságban a gazdagsággal. Mindenképpen azt gondolom, hogy egy vidéki településen sok lábon kell állni, és akkor az ember meg tud élni, hisz minden évszak más lehetőséget tud adni. Ugyanakkor abban is rendíthetetlenül biztos vagyok, hogy nagyon szép, tartalmas, élményekben gazdag életet élhetsz.