,

Bálok nagyanyáink korában

Nagymamámmal beszélgettem, aki városba született, de falura házasodott, majd férjével Budapesten éltek több, mint 50 évig boldog házasságban. Ő mesélt nekem a falusi és városi hagyományokról és megmondta, mire való volt egy bál igazándiból.

A vidéki nemes családok ilyenkor feljöttek Pestre, vagy elmentek Bécsbe a gazdagabbak, ott voltak a téli időben és báloztak. Kiadták a táncrendeket, a mama elvitte a lányokat a bálba és ott a fiúk beírták, hogy melyik tánc lesz az övék, aztán olyan sorrendben következtek. A fiú mindig eljött a lányért, bekísérte a táncparkettre, majd vissza a mamához, meg volt ennek az etikettje.

Nálunk falun ugye nagyapáék rendeztek bálokat a kocsmában. Hívtak muzsikusokat, ők húztak reggelig, nagyon értettek hozzá. Aztán a nagymama csinált pattogatott kukoricát, pogácsát, süteményeket, meg ugye kiszolgálták a kocsmában a népet és nagy táncolások voltak. Aztán össze is vesztek a fiúk bizonyos lányokon, jól összeverekedtek. Ki kellett hívni a csendőrségtől is egy embert, hogy nehogy valami baj legyen.

Szépen kiöltöztek, volt külön ünnepi, vagy báli ruha. Az persze attól függött, hogy milyen vidéken vagyunk, hogy kin milyen ruha volt, de mindenki magának varrta, meg hímezte a ruhát. A városi meg a falusi bálokban is fontos volt, hogy maguknak varrják a ruhát a lányok. Az elsőbálosok mindig fehérben voltak. Ők általában 15-16 évesen mehettek először. Onnantól kezdve pedig eladósorba is került a lány. De nem is volt baj, mert nem jártak közös iskolába. A parasztok nem tanultak túl idős korukig, a módosabbak pedig megtehették, hogy házi tanítót fogadjanak, de legalábbis hozzájuk járjon a pedagógus. Akkor még máshogy volt ez. Legfeljebb polgárit, tanítóképzőt végeztek a lányok, de egyetemet, azt akkor még nem. A fő a házasság és a család volt.

Akkoriban még a fiúk hazakísérték a lányokat a bálból, a mamával együtt. Mindig kellett, hogy ott legyen valaki a lánnyal. Még a cukrászdába se lehetett egyedül beülni. Kellett egy idősebb nő, vagy egy férfi, aki kísérte őket, anélkül egy lépést sem! Aztán amiatt is fontos volt a bál, mert itt lehetett ismerkedni. Aztán, ha kezdett valami kialakulni, akkor a fiú megkérdezte, hogy elmehet-e a lányos házhoz. Ha már járt ott egyszer-kétszer, a szülők utánanéztek, hogy megfelelő családból való-e. Falun ez máshogy volt. Ott nem kellett utánanézni, mindenki ismert mindenkit. Innen ered a mondás is. Ha a fiú nem tetszett a háziaknak, akkor fogták és szó szerint kitették a szűrét, és utána tudta, hogy oda nem mehet többet.

A lányok falun összejártak télen a fonóba, vagy kukoricát morzsoltak. Na ott voltak fiúk is. Itt nem volt őrzés sem, mert ürügy volt a munka. De utána tánc is következhetett. Itt is lehetett ismerkedni. De megvolt mindennek az ideje, nem lehetett mindent csak úgy. Például az esküvők a betakarítás után, András-nap környékén jöttek.

Városban még voltak táncmulatságok házaknál is, főleg a mi időnkben. Ott is lehetett még ismerkedni. Ugye, ha én elhívtam egy fiút, azt nem ismerte az osztálytársnőm és fordítva, így mentek ezek a dolgok. Ma meg, hogy ilyen kicsik lettek a lakások, már nem igen lehet összejöveteleket szervezni, ott van helyette a diszkó…

/by
,

Kerestem és találtam vidékit a családban

Nagyapám és családja Fegyvernek-Szapárfaluról származik. Nagyanyám sok időt töltött itt férjével, de még édesapám és nagynéném is őriz néhány kedves emléket az itt eltöltött időről, a család kocsmájáról és a „szapárfalusi nagymamáról és nagypapáról”, akiket a családban mindenki csak így emleget. Nagymamám mesélt nekem az itteni életről.

Kemény munka volt az. A nappal kelni, azzal feküdni, menni mindig ki a földekre. Ugye nagypapáéké volt a kocsma. Ott nagyon sokat dolgozott az anyósom, ő szolgált föl, meg a férjem legtöbbször. Az apósom azt nem szerette, ő inkább ment a földekre dolgozni, de ahhoz értett is. Úgy jöttek be Magyarországra, hogy fentről, Romániából hajtották az állatokat, egészen át Bécsig, azért is volt olyan visszeres az apósom lába. Ő még igazi parasztember volt. Úgy tudott táncolni, énekelni meg káromkodni. Meg aztán a lányokat is szerette. Volt úgy, hogy nyáron kint aludt a verandán, aztán a felesége ment ki, hogy megnézze, mi van vele és nem volt ott. Erre fogta és bevitte az összes ágyneműjét, arra jött haza, hogy ott van az üres vaságy, de nem mert szólni semmit. Akkor még volt az embereknek becsülete.

A háborúig jól és rendben ment minden, de ott aztán minden megváltozott. A földeket elvették, a kocsmát is államosították volna, ha még időben el nem adják apósomék. A férjem öt év után jött haza a Szovjet Unióból és mondta, hogy adják el, amíg még lehet, mert különben csak elveszik. Ebben igazai is lett, legalább ennek az árát meg lehetett menteni, ha már a földeket nem. Anyóson sokat ügyeskedett, nagyon okos asszony volt. Úgy rendezte, hogy ne vegyék el a házukat és a lánya még állást is kapjon, de szegény aztán hamar meghalt. Nem odavaló volt ő, nem bírta a durva, egyszerű embereket, meg aztán apósommal sem volt egyszerű. Aztán már csak apósom és a lánya maradtak ott, a férjem feljött Budapestre, főiskolára, itt találkoztunk és házasodtunk meg, mi itt éltünk, de sokat mentünk le őket látogatni.

A kárpótlási jegyekből meg egy kis összespórolt pénzből tudtak egy kis földet venni, a nagyapa azt művelte, ebből éltek, meg mi is segítettük őket, mindig vittünk valamit. Megvoltak, de nem volt könnyű. Már a föld is kevesebb volt, apósom is öregedett, de kitartóan dolgozott. De nem ám ugrált meg sietett. Szépen, ráérősen csinált mindent, így tudott naphosszat dolgozni. A férjem és a fiam is segítettek neki néha, ha ott voltunk, de velük sem ment ám sokra. A nagypapa egyedül vitt egy kukoricás-zsákot a vállán, a férjem és a fiam, a te apád meg ketten húztak-vontak egyet. A nagypapa erre csak rázta a fejét és mondogatta, hogy inkább hagyják, mert elrontják azt a jó zsákot is. Így dolgozott és élt ő. Meg voltak azért a maga rigolyái is. Minden nap délben meg kellett, hogy legyen az ebéd, különben ő nekiállt és szalonnázott, nem volt várakozás egy perc sem.

Más világ volt az. 1989-ben halt meg, de talán jobb is volt így, mert abban reménykedett végig, hogy kárpótolják majd az elvett földek és állatok miatt, várta a „nagy változást”. Akkor láttuk csak mindannyian, hogy milyen ember volt valójában. Halála után derült ki, hogy az egyik tüdeje már nem is működött a rák miatt, de soha egy zokszót nem hallottunk tőle, csak dolgozott, „szépen, ahogy a csillag megy az égen” és tűrt, ha éppen tűrni kellett.

 

/by
,

Egy szilágyi fiatal gazda mindennapjai

Az én választott vidéki gazdám a Baranya megyei 27 éves Bachesz Viktor. Ő tetőtől talpig egy vidéki fiatal, de igazán ízig vérig egy energia bomba, és biztosan egy nagy adag őserő is lakozik benne, ugyanis állandóan sugárzik, tele van ötletekkel és tettre kész vágyakkal.

Vagy egyszerűen ez az eredménye annak, ha valaki azt csinálja, amit szeretne?

Erre kerestem a választ Viktortól, aki 2 éves korában költözött a szüleivel Pécsváradról egy Szilágy melletti kis tanyára. Akkor szülei és nagyszülei birkát, nyulat, csirkét, szarvasmarhát és lovat tartottak, illetve szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoztak. Viktor sokszor az óvodát is kihagyva a napjait a tanyán töltötte, így a természettel harmóniában a gazdálkodó szüleivel, nagyszüleivel és két húgával nőtt fel. Neki sosem volt kérdéses, hogy ha majd nagy lesz, akkor Ő is vidéken fog élni, és folytatni fogja a szülei elkezdett gazdaságát. Így 14 éves korában mezőgazdasági szakközépiskolába jelentkezett Szentlőrincre, majd az érettségi után Keszthelyen végzett a Növénytermesztő mérnök szakon és a diploma megszerzése után, 2013-ban főállásban elkezdett Ő is a családi gazdaságban dolgozni.

 

Jelenleg szüleivel szántóföldi növénytermesztéssel, hús marha tartásával és tejelő tehenészettel foglalkoznak. A tej nagyobb részét nyersen direktben értékesítik főként pécsváradi fogyasztóknak, de foglalkoznak kezdetlegesen tejfeldolgozással is. Viktor a jövőben erre nagyon hangsúlyt szeretne fektetni, szeretné, ha lenne állandó piacuk a feldolgozott tejtermékekre is. Törekszik arra, hogy a gazdasága nagyobb mértékben önfenntartó tudjon lenni, így a szántóföldi növénytermesztés és az állattartás tökéletesen kiegészíti és fenntartja egymást.

Na de mégis, hogy néz ki egy fiatal gazda napja?

5:50. Csörög az ébresztőóra. Ébredezik a fiatal gazda. Forgolódik pár percet az ágyban jobbra- balra. Majd felkel, átfutja a napi híreket. Tea-müzli, begyújtás, kocsi indítás, kigurulás, és elindul Szilágyra, a tanyára. Ott körbejár – körülnéz, megnézi és kitakarítja az állatokat, kiméri – kiosztja a takarmányt, friss szalmát tesz alájuk, etet, silózik, majd összetakarítja a folyosókat.

A nap további része az évszakfüggő. Most, télen a családnak készíti a tűzifát, ilyenkor végzik a gépszervizeket, az adminisztrációs munkákat, és Viktor télen jut el képzésekre és gazda találkozókra. Máskor viszont a földeken folyatják a napi munkákat.

Délután 4- 5 körül a napi teendő újból az istálló körül folyatódik. Ugyanis kezdődik a délutáni fejés, az újbóli etetés, takarmányosztás, ivóvíz ellenőrzés, a másnapi takarmány előkészítése. Télen ezután, körülbelül fél 7kor a tanyán elcsendesül az élet. Viktor kedvenc évszaka viszont a nyár, ugyanis ilyenkor tovább van világos, így miután végez az állatokkal, még mindig lehet ezt vagy azt tenni a tanyán.

Viktor szerint egy gazdaságban sokféle problémával kell szembenézni, sokszor a legváratlanabb helyzetekben. Szerinte igaz Murphy törvénye, miszerint ami el tud romlani az el is romlik. J De már ezekből a helyzetekből is sokat tanult, és a mérgelődés helyett (vagy azután) türelemmel a legjobb megoldásra fókuszál. Állítása szerint nem mindig egyszerű, és egyáltalán nem kényelmes a gazda élet, de Ő nem is vágyik arra.

Viktoron keresztül megismertem és megtanultam, hogy a vidéki élet és a gazdálkodás annak ellenére, hogy gyakran 10-12 óra aktív fizikai munkát foglal magába, neki ez nem munka, hanem egyszerűen az élete. Szereti a gazda élet szabadságát és azt, hogy friss levegőn élhet. Szereti a nyugodt életet, a csendet, továbbá azt, hogy vidéken lassabban megy az idő, szereti a rétről nézni a Zengőt és borozni a csillagos ég alatt. Neki ez a teljes élet.

 

 

 

 

 

 

 

/by
, ,

Czenthe Zoltán és a Gömöri Atlantisz legendája

Nagyapámról mesélek most, akinek köszönhetően megismerhettem egy gyönyörű világot, akinek hatására közel kerültem a vidéki élethez, aki alapvető értékrendet teremtett, amely még az ősi világot képviseli.
1929-ben született, a felvidéki Gömör vármegyében, Tornalján, régi, nemesi család sarjaként. A középiskolát Székesfehérvárott, a cisztercitáknál, majd Sárospatakon, a híres református kollégiumban végezte, az itt megismert emberek élete során végigkísérik. A II. világbáború után 12 óra távozási kényszerrel kitelepítették az egész családot Tornaljáról, ahol több mint 400 éven keresztül éltek. Innen Miskolcra menekültek, ahol a rokonaik fogadták be őket, az itteni református gimnáziumban tette le az érettségit is.
Érzékenysége és tehetsége a matematika tudományához hamar megmutatkozott, így jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol kitűnő tanulmányi eredményével hamar kitűnt kortársai közül, sőt, harmadéves hallgatóként kinevezték oktatónak matematika-statika tantárgyakból. Kidolgozta a „C-VÁZ” néven ismert acélvázas könnyűszerkezetes építési rendszert, melyet szabadalmaztatott. Ezen elv alapján tervezett épületekből számos megvalósult. 1977-ben Európa legnagyobb tervező hálózatának, az AGROBER-nek statikus szakmérnöke lett.
Magas szakmai sikerei mellett mindvégig lelkes kutatója ősi hazájának, Gömör vármegyének, melyet saját költségére és összes szabadidejének feláldozásával végigdokumentált. Tevékenysége azzal vette kezdetét, hogy a cseh-magyar határt törvénytelenül átlépve felkereste az ottmaradt ismerősöket. Majd megsejtve, hogy Felvidéken a magyarok ottlétének minden nyomát igyekeznek eltüntetni, felkereste szülőfalujának, Tornaljának, ősi református temetőjét, és fényképes dokumentációt készített az összes fejfáról. Felkereste a nevezetes helyeket: Sajógömört, Krasznahorkát, Hubót, Pelsőcöt, melyeket végigfényképezett, eközben ősi gömöri tárgyakat gyűjtött emlékül a régi világból.
Mikor a határt már legálisan is átléphette, kezdte el 30 falu tervszerű fényképes dokumentációját 1973-ban; elsősorban a megmaradt régi portákat, kastélyokat, embereket és fejfákat örökítve meg az utókornak. Ez művelet olyannyira sikeres volt, hogy egykori sárospataki tanára, dr. Harsányi István további 168 gömöri magyar település megörökítésére bíztatta. Ezen anyagokból országszerte mintegy 300 előadást tartott, mellyel további lelkesítést nyújtott a következő nemzedéknek régi értékeink megőrzésére.
Tevékenysége során kiemelte a magyar vidéki kultúra értékeit, személyes beszélgetéseit az egyszerű emberek, főleg a háborút követő időben nevetségessé tett kisnemesség önbecsülésének feltámasztására használta.

Felkérést kapott az AGROBER magyarérzelmű főmérnökétől, hogy a vállalatot képviselje magyar témákban. Sikerességét a „Szocialista faluért” miniszteri kitüntetés bizonyítja, mivel hivatalos megbeszéléseken, nemzetközi falufejlesztési konferenciákon olyan lelkesedéssel tesz eleget a kérésnek. Az „Új falupolitika” keretében 1979-ben meghívják bemutató-minta Gömör előadásra az Országos Hazafias Népfront Központba.
Hogy közelebb kerüljön ősi szülőföldjéhez, a határon innen, Zádorfalván vásárolt egy 250 éves kisnemesi kúriát, amelyet eredeti stílusban gyönyörűen felújított és régi családi tárgyakkal múzeumi szinten rendezett be.
Ezután a Műemlékfelügyelőségtől anyagi támogatást nyert, amely lehetővé tette a falu református műemléki templomának és parókiájának helyreállítását. Emellett összeírta a falu 60 parasztházát tartalmazó műemléki jegyzéket.
Számtalan előadást, fényképes kiállítást rendeztek összegyűjtött anyagjaiból.
„Gömöri Atlantisz” címmel 6 kötetes könyvsorozat jelent meg, mely gyűjtésének esszenciáját tartalmazza, Gömörország ismeretét átörökítve a mai generáció számára. Az utolsó kötet zárszava így fogalmaz: „A képekkel és a hozzájuk tartozó szövegekkel a bennem még élő régi világot készen kapja az érdeklődő és egy szellemiséget is, amelyiknek úgy vége van már, miként a régi arcoknak, fejfáknak, parasztházaknak, kúriáknak…annak a más, emberibb világnak.”
Szerencsésnek tartom magam, amiért ilyen közelről ismerhetek egy ilyen igaz magyar embert, aki Budapestről is folyamatosan hazalátogatva máig foglalkozik szülőfalujával, múltjával, értékeinek megőrzésével, s ezt az értékrendet adja tovább az őt követő generációknak.

/by
,

„Keresd a vidékit a családban és a barátaid között! Emlékek és élmények”

Az én emlékeim a nagyszüleimig nyúlnak vissza. Akik nagyon sok mindent megéltek elértek,elveszítettek majd újra felépítettek a tanyán.

Tatám a szolnoki, mamám Szolnok mellől Besenyszögről származott. Együtt nagyon sok mindenen keresztül mentek. Mind ketten nagy családban születtek.

Horváth Dezsőné (Csapó Rozália) férje Horváth Dezső

Életüket egy Szolnok Ugar tanyás térségben élték le, földműveléssel foglalkoztak. Két lánygyermekük született, az egyik az én édesanyám, és keresztanyám. Ők szintén mielőtt férjhez nem mentek ott éltek ill. míg működött a tanyasi iskola ott tanultak. Abban az időben még sok család lakott tanyán és sok gyerek volt. De mihelyt eljött a kulák időszak az ott lakókat kitelepítették elvették mindenüket. Volt olyan tanya amit azonnal le is romboltak míg volt olyan amibe idegeneket költöztettek és egy bizonyos idő után ők lakták le.Sajnos őket is elérte a háború, oroszok bevonulása de hála istennek tatám tanult ember volt oroszul is jól tudott ezért könnyen megértette magát velük. Oroszok után jött az államosítás amijük csak volt földek, lovak, stb. mindent be kellett szolgáltatni. Ez egy újabb nehéz időszak volt de ezen is fölülemelkedtek és szorgalmas kemény munkával újra építették életüket. Az akkori több tucatnyi épületből mára már csak néhány darab maradt köztük a nagyszüleimé amit azóta mi örökültünk meg és mi gondozunk. Az épület már 120 esztendős is elmúlt, víz, villany rendelkezésre áll.

Számukra a munka és a család nagyon fontos volt. Nagy családi összejöveteleket tartottak,születésnapokat, névnapokat, disznótorokat rendeztek.

Nagyszüleim mindig is földművelésből éltek a TSZ időszakban tatám portásként dolgozott. Mikor újra vissza kapták a földet újra folytatták ahol elkezdték a földművelést. Sajnos tatám születésemet már nem érhette meg. A gyerek korom minden nyarát ott töltöttem ott nevelkedtem minden szabadidőmet az egyedül ott élő nagymamámmal töltöttem. Még akkor néhány hasonló korú gyerek lakott a környéken akikkel rengeteget játszottunk, bújócskáztunk, pöttyös bogarat szöcskét gyűjtöttünk ill. persze nem utolsó sorban cserép alól csulit szedtünk. Köztem és mamám között rendkívülien szoros kapcsolat volt sok mindent köszönhetek neki sok mindent tanultam tőle az állatok szeretetét, gondozását, egyfajta önállóságot. Már gyermek koromban az állatok közt nevelkedtem etettem, itattam még a tehenet is megfigyeltem hogyan kellett fejni.

Úgy érzem és gondolom, hogy amit gyerekoromtól egészen felnőtt koromig megélhettem a tanyán mamám mellett az számomra egy örök élmény és tapasztalat ami nélkül csak szegényebb lennék ha nem tapasztaltam volna meg.

/by
,

Kik laknak a KIK-ben?

Két éve nyitotta meg kapuit a Kiszombori Ifjúsági Központ a Makótól 5 kilométerre fekvő 4200 fős településen. A központ vezetőjével, Hegedűs Sándorral beszélgettem a központról.

Sem ifjúsági koncepcióval, sem ifjúsági stratégiával nem rendelkezik a település, ám a fiatalok fontosnak tartanák egy irányadó dokumentum létrehozását. A koncepció hiánya viszont nem akadályozta a központ létrehozását. Az alulról épülő kezdeményezés során a fiatalok igényeként merült fel egy olyan hely kialakítása, amely a helyi ifjúságnak ad otthon. Hegedűs Sándor művelődésszervező volt a csapat segítője, a fiatalokkal közösen alakították ki a rövid és hosszú távú igényeket.

„A csapat egy éves kemény munka után kiérdemelte, hogy a helyi önkormányzat egy saját épületet biztosítson a helyi fiatalok számára, amelynek üzemeltetését magára is vállalta. Az ifjúsági központ a helyi fiatalság közösséggé formálását tartja elsődleges célnak, amelyet rendezvényein és működésén keresztül valósít meg”- mesélte Sándor, amikor az előzményekről kérdeztem.

Az ifjúsági központ Kiszombor szívében helyezkedik el, az Ökrös József u. 1/c alatt. Öt fontos különálló térrel rendelkezik az épület. A legnagyobb tér a játékbarlang (rex, darts és csocsó), ahol a különböző nagyobb rendezvényeiket is tartják. Az Interaktív szobában különböző digitális játékokkal szórakozhatnak a látogatók: XBOX, WII, számítógépek. A Társasjáték szobába a klasszikus játékok kedvelőit várják. A Foglalkoztató ad helyet a klubfoglalkozásoknak. Az irodában pedig a regisztráció, megbeszélések, háttérmunka folyik. Ezen kívül rendelkeznek még egy garázzsal, ahol ping-pongozási lehetőséget biztosítanak a tavaszi és nyári hónapokban, valamint az épülethez tartozik egy kisebb hátsó terasz és kert is, ahol lehetőség van röplapdázásra, tollasozásra, akár sütögetésre és egyéb szabadidős tevékenységekre is.

Hétfő kivételével minden nap délutánonként nyitva tart a KIK, amit sokan és rendszeresen látogatnak, sok új fiatal is megfordul náluk.

Sándor véleménye szerint a személyes kapcsolatok kialakításával lehet egy jól működő ifjúsági csapatot összekovácsolni. Nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére és bevonására. Az ifjúsági csapat számára a helyi általános iskola is sok segítséget nyújt, partnerként dolgoznak együtt a különböző programokon. Havonta egy nagyobb rendezvénnyel jelentkeznek, kiemelt program a Kiszombori Ifjúsági Nap. A hétköznapokban klubfoglalkozásokkal várják a település fiataljait. A szájról szájra terjedő reklám mellett plakátolnak, szórólapoznak, illetve kihasználják az internet és a virtuális tér adta lehetőségeket is.

Az ifjúsági klubok, központok tekintetében a fiatal művelődésszervező a következőket nyilatkozta:

„A lehető legnagyobb a létjogosultsága egy ifjúsági klubnak vagy központnak. Egy ifjúsági közösségnek a településen a legnagyobb szerepe abban van, hogy a település számára ad egy pontot, ahol a fiatalokat megtartja a településen, kialakít bennük egy hosszú távú kötődést. Így nem öregszik el a település, a fiatalok a környéken vállalnak munkát, helyben alapítanak családot – hosszú távon a település gyarapszik, hírneve növekszik. Úgy gondolom, hogy az ifjúság számára egy bázisként kell üzemelnie, ahol saját elképzeléseik megvalósításához teret és lehetőséget kapnak, közben pedig egy közösség értékes tagjaivá válnak.”

A helyi közösségeknek hatalmas erejük van, így sok mindent el tudnak érni, fejleszteni. Az önkormányzattal, intézményekkel, civil szervezetekkel való együttműködés megerősíti ezeket a kezdeményezéseket, hozzájárulnak a hosszú távú fenntartáshoz.

Arra a legbüszkébbek, hogy az egész közösséget a semmiből, önszerveződve, önerőből hozták létre, egy év alatt kiérdemeltek egy saját épületet és mellé a szükséges anyagi támogatást.

Ha Kiszomboron járunk, érdemes benézni az Ifjúsági Központba, beszélgetni a fiatalokkal és feltöltődni általuk!

Torma Tibor

 

/by
,

Ahol mindig szívesen látnak

Vidékiként, sokszor találkoztam már avval a fogós kérdéssel, hogy „na de mindek mész haza minden hétvégén, mit lehet falun csinálni egész héten”?! Ilyenkor kezdődik a magyarázkodás, hogy a ház körül, a kertben állandóan van tenni való, hogy a természetben mindig lehet sétálni, hogy délutánonként és esténként mindig van kivel összefutni, közös programot szervezni, annak ellenére is, hogy az év 365 napjából 360 napot ugyanazokkal az emberekkel töltjük együtt, illetve, hogy mindig van valami történés, esemény, ünnepség vagy egy-egy ferde este. Talán még az is megkockáztatható, hogy faluhelyen sokszor több lehetőség akad a találkozásra, közös programra, mint városi közegben.

Létezik egy falu a Bakony lábánál, ami ezt mind tökéletesen igazolja, aminek bár népessége mára már alig haladja meg a 200 főt, közösségi összetartó ereje azonban felbecsülhetetlen. Különlegessége, hogy a település szinte minden apró megmozdulása mögött fiatalok állnak, fiatalok, akik ide születtek, itt nőttek fel egymás között és itt élik minden napjaikat, együtt, közösségben, odafigyelve egymásra.

A Pulai Ifjúsági Klub (PIK) idén már 10 éve kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de töretlenül, ténylegesen működik. Célja, hogy a helyi fiataloknak lehetőséget biztosítson szabadidejük hasznos eltöltésére, ami mára már, ha nem is hivatalosan, de valamelyest kiegészült a település lakosaira vonatkozóan is. A közösség alapja az önszerveződésben és a nyitottságban rejlik, programjaikat saját kedvükre, saját igényeik szerint szervezik és örömüket lelik egymás társaságában, a közös munkában, illetve a szimpla, beszélgetős görbe estékben is. Mindenkit szívesen látnak, kortól, nemtől, nemzetiségtől, vallástól és attól függetlenül, hogy kutya- vagy éppen macskapárti.

Az önkormányzat rendelkezésükre bocsájtott egy pár négyzetméteres helyiséget, melyet leginkább önerőből pofoztak ki és rendeztek be. Később a hiányzó használati eszközökre pályázati úton tettek szert. Az épülethez tartozó udvart is ők maguk tarják rendben, amit a tavasz beköszöntével előszeretettel használnak, szalonnasütésekkor vagy csak egyszerű borozgatásokkor.

Tagjai szeretik a vidéki életet és programjaikban is igyekeznek ehhez igazodni. Húsvét Hétfőre minden évben nagy lelkesedéssel készülnek a fiúk, aminek talán kevésbé örülnek a lányok. A jeles nap előtt már egy héttel leadják a kétládányi szóda-rendelést a kisboltban, előkészítik zakójukat és kalapjaikat, majd a nagy nap eljöttével neki vágnak a falu mind a három utcájának, gondosan figyelve arra, hogy senki és semmi ne maradjon szárazon (a torkuk se J). A május közeledtével egyik évben sem maradhat ki a Májusfa-állítás sem, amire a falu apraja-nagyja összegyűlik és közösen vágja, emeli, díszíti és küszködi be a fát az előre kiásott lyukba. Fontos eseménynek számít az egyesület életében a Teljesítménytúra, melyre a környék összes településéről várják kortársaik csapatait egy jó kis falusias, sokat sétálós, sárban mászós, szolidan pálinkázós, csapatépítő vetélkedőre. Minden évben kiveszik a részüket a falunap megszervezésében és lebonyolításában is, illetve minden fontos eseményen a településen.

Az egyesület működésének titka talán a barátságban, a nyitottságban és a tenni akarásban rejlik, a közös programok lehetőséget biztosítanak a találkozásokra, a beszélgetésekre, egymás megértésére, kapcsolatok elmélyítésére és barátságok kialakítására. A közös sors és munka összehoz, ezért nem unatkozunk mi itt vidéken…

/by
, ,

„PIFÖ” –APécsváradi Ifjúsági Önkormányzat

Baranya megyében a legaktívabb és legtöbb fiatalt megmozgató ifjúsági szervezet

 

Vasárnap este László Miklóssal beszélgettem a pécsváradi „Jovánban” a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzatról, helyiek szava járása szerint a „PIFÖ”-ről. Miki korábban az önkormányzat egyik központi szereplője volt, mára viszont átadta a fialtabbaknak a hivatalos szerepet, ennek ellenére még ma is aktívan segíti az újabb generáció munkáját.

A PIFÖ 2001-ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja a pécsváradi 15 és 30 év közötti fiatalokat. Ebből a korcsoportból lehet indulni az ifjúsági önkormányzat képviselőjének és polgármesterének is. Induláskor 10 képviselőt lehetett választani és egy polgármestert a településen. Akkor úgy határozták meg, hogy 100 főként legyen egy képviselő a bizottságban, mára viszont a PIFÖ a lakosság csökkenése miatt 9 képviselőből és egy polgármesterből áll össze.

Az alapítás óta sokat változott a PIFÖ tevékenysége, már csak azért is, mert a fiataloknak teljesen másra van igénye, mint akkor.Korábban például nagyon népszerűek voltak a teaházak, az Ifjúsági Fesztiválon a pénteki rock nap és a zenei tehetségkutató programok, ma viszont ezzel nem lehet megmozgatni a helyi fiatalokat. Ma az ifjúság inkább elektronikus zenére vágyik, emiatt 2011ben először rendeztek a Dombay tó partján egy szabadtéri elektronikus zenei rendezvényt, a DombaySound-ot, ez mára az egyik nagy büszkeségük lett, ugyanis évről évre egyre több látogatót és támogatót vonz.

Ezenkívül a PIFÖ évente több alkalommal is szervez vidéki hangulatot felelevenítő hagyományos bálokat, ahol kivétel nélkül összehozza és megtáncoltatja a környékbeli fiatalokat és időseket.

 

A PIFÖ szabadidős programkínálatába tartozik a filmklub és az éjszakai pingpong, ezeket igény szerint szokták megrendezni. Korábbi években közkívánatra rendszeresen szervezték, azután kevesebb volt rá az érdeklődés, így szünetelt, de most újból rendszeres program lett. Ilyenkor a jó hangulat mellé ingyen teát és zsíros kenyeret kapnak a fiatalok, és anépszerűségét mutatjáka  véget érni nem akaró hajnalba nyúló pingpongmérkőzések.

A PIFÖ évente rendez több napos Ifjúsági Fesztivált, Szüreti fesztivált, Gyereknapot, karácsonyi – húsvéti kézműves foglalkozást, és a környéken Ők szervezik a legnagyobb szilveszteri rendezvényt is. Ráadásul nyaranta sem lehet unatkozni Pécsváradon, ugyanis a gyönyörű Dombay tó partján az önkormányzati táborban szerveznek más és más témára épülő – korábban média, mostanában kommunikációs és disputálós – táborokat a 14 és 20 év közöttieknek.  A tábor tematikájának és minden más PIFÖ-s programnak az összeállításakor bevonják a fiatalokat is, így legjobban az Ő igényeikre szabva alakítják a rendezvényeket. A jövőben a PIFÖ célja, hogy fiataloknak szervezett keretek között is – például egy kerekasztal beszélgetés során -lehetőségük legyen az ötleteik megosztására, hogy még inkább a sajátjuknak érezzék a PIFÖ-t, és a helyi programokat. 

Szerencsére az önkormányzat és a PIFÖ között jól együttműködő kapcsolat alakult ki, beleértve azt is, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő infrastruktúrát a PIFÖ ingyen használhatja. A döntésekben való érdekképviselet Pécsváradon országos szinten is példamutató azzal, hogy az ifjúsági önkormányzat polgármesterének tanácskozási joga van az önkormányzati üléseken, így a fiatalok érdekeit is tudja képviselni.

APIFÖ foglalkozik nemzetközi ERASMUS+ programokkal, és segíti a helyiek kiküldetését minél több európai országba. Idén például három török és egy franciaországi futó projectje van, és tervezik, hogy egy nemzetközi projektnek Pécsvárad adjon otthont.

A PIFÖ a rendelkezésre álló önkormányzati épületeken kívül rendelkezik egy saját Ifjúsági klubbal, amit most a fiatalok magáncélú összejövetelekre bérelhetnek ki. Mivel az épület az utóbbi években kevésbé volt kihasználva, így az idő megviselte és most felújításra szorul. Ebben viszont a nehézség az, hogy az épület műemlék védelem alatt áll, így csak az előírásnak megfelelően lehet például nyílászárót cserélni, ez pedig megnöveli a költségeket. Céljuk, hogy a jövőben egy közösségi teret hozzanak létre itt, ahol a fiatalok szívesen töltik a szabadidejüket.

Az aktuális kérdésük az, hogy mivel lehetne odavonzani a fiatalokat? A PIFÖ szándékosan nem szeretne internetet bekötni a klubba, ugyanis ha a fiatalok lemennek, akkor szeretnék, hogy egymással töltsék az idejüket. Szeretnék a klubbot a fiatalokkal közösen rendbe tenni, kifesteni, bútorokat felújítani, majd társasjátékokat és Nintendo Wii-t venni. Szóval tervek vannak, viszont az ehhez szükséges keret még hiányzik, ugyanis a PIFÖ pályázati forrásokból, Önkormányzati és helyi vállalkozók támogatásából tartja fent magát.

Úgy tűnik, hogy a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat egy példamutató, jól működő szervezet, ahol mind a tenni akaró, mind pedig a szórakozni vágyó fiatal is megtalálja a helyét.

Kívánjuk nekik, hogy a jövőben is ugyanígy vagy még sikeresebben folytassák a munkájukat!

 

Ratting Dia

/by
,

Hétköznapi hősök – hétköznapi történetek

Itt minden egy templom építésével kezdődött. Nagyon régen, vagy úgy 800 évvel ezelőtt. Már akkoriban is lakott volt a terület, azonban az itt-ott felbukkanó parasztházak nem alkottak összefüggő települést. Aztán valamikor a XIII. század derekán a környékben élők építettek egy templomot, aminek a közvetlen környezete hamarosan be is népesült, így már egyre jobban kezdett falucska formája lenni a különböző formájú és méretű házakból álló közösségnek. A helyiek által csak „Klastromként” emlegetett templom azóta vigyázza a település határát, rejtegetve magában évszázadok titkait, misztikus babonákat, hiedelmeket és örömteli pillanatokat, sikertörténeteket.

Sok minden változott a közel egy évezred alatt, talán az egyik legnagyobb változást a török idők hozták, amelyeket a stabil lábakon álló épület is erősen megsínylett. Ekkor szűnt meg külsőleg templomnak, a körülötte lévő házak pedig otthonnak lenni. Az 1700-as évek elején a környék újra benépesült és a régi falu romjaiból új otthonok épültek, azonban a templomrom ekkorra már kiszorult a település szélére, de jelentősége e helyiek életében cseppet sem változott, kedvelt kirándulóhellyé, játszótérré, találkozó ponttá vált.

Jelentőségét a falu életében mi sem bizonyítja jobban,mint következő történetünk, amely jelen időben játszódik, mikor is a település egyik megbecsült öreg ura neki fogott sok éven át hűségesen szolgálókerítésének nyugdíjba bocsátására. Ahogy a nagy köveket pakolászta jobbra-balra, húzkodta föl-alá az udvarban, szépségük ellenére mégsem találta meg megfelelő helyüket, ekkor állt elő a faluhelyen gyakran használatos, robi-gép húzta utánfutóval, nagyjajgatások közepette felküzdötte rá a hatalmas köveket, majd megindult a falu határába. Útja egészen a Klastromig tartott, legörgette a nagy köveket, majd leülve rájuk elgondolkodott az élet nagy dolgain…

 

Stumpf Rebeka

/by
, ,

Vidék az ereimben

Szeretem a vidéket és identitásom része. Sok szállal kötődök hozzá, „oly távol mégis közel érzés“ ez nekem. Vidéken -kisvárosban nőttem fel, szüleimmel, szűkebb családommal jártuk a vidéket, a Tisza partján tanyáztunk, horgásztunk, jártuk az erdőt-mezőt, gombásztunk. Ezzel ellentétben a vidék, mint megélhetési lehetőségek forrása sajnos ismeretlen volt számomra és most a fővárosi életben tanulom, ismerkedek vele, beszélgetünk, elmélkedek róla.

 

Családomban  anyai ágon a mai napig is aktív szerepet tölt be a primer szektor – mondhatnám hangzatos, szép szavakkal. Gyakorlatilag zöldség és gyümölcstermesztésből majdnem önellátóak, bár az utóbbi években, elnézést tőlük előre is, de elkényelmesedtek. Ma már nem tartanak Bobi nevű malackát a hátsóudvarban, akit sajnos hamarabb kellett levágni, mert túl sok édességet etetett vele a sok gyerek és tönkrementek a fogai ideje korán. Nincsenek szárnyasok sem. Viszont van hegykői paradicsom. Felejthetetlen és összehasonlíthatatlan a boltok polcain látható egyen, gyönyörű, szabályos, de fakó és ízetlen paradicsomokkal. Nem is beszélve a gigantikusra növő sütőtökökről sem. Csak hogy két személyes kedvencem kiemeljem.

Valójában hatalmas energiabefektetést és közel mindennapos elfoglaltságot jelent egy család számára, ha otthon termett alapanyagokból szeretné táplálni szeretteit. És közel sem biztos, hogy olyan és annyi terem, mint amit vártak vagy amennyiért érdemes termelni… Ezt mondaná az, aki nem ismeri a saját maga által előteremtett étel ízét, amiben érzi sok nap gondos gyomlálását és szinte a nap melegét is mikor mezítláb hajlongott a végeláthatatlannak tűnő sorok között. Elképzelhető lehet, hogy, ha kiszámolnánk a reális árát a megtermelt zöldségeknek többet kapnánk egy-egy termékre vetítve, de mégis a tudat hogy saját a termés, az megfizethetetlen.

De mi volt, amikor még ez nem egy trend, nem egyfajta tudatosság, vagy egyszerű spórolás volt, hanem a létezés feltétele tényleg a föld volt? A lehetőség, hogy ne kelljen földet művelnie majdnem mindenkinek a mezőgazdasági-technológia fejlődésének köszönhető. És a luxus, hogy ezekről a témákról lehet elméleteket szövögetni (a kis laptomom mögé rejtőzve) a többlettermelés eredményeként jöhetett csak létre.

 

Az én nagymamám (továbbiakban Saci) igenis megjárta Amerikát. Saci tudni való hogy 6 évig kint élt Manhattanben. Igazi metropolita a mai napig, szereti a hétköznapi kényelmet. Na, nem mindenféle kütyükre gondolok. Viszont szereti a finom ételeket, a stílust, a vagányságot, a politikát és a közéletet. Az ő helyében én is több mint valószínű, hogy a “nagy almáról” emlékeznék vissza nem pedig holmi kapálásról a háborús, zavaros nélkülöző időben, mikor a tandíjat pénz helyett például ők krumpliban- azaz természetben fizették meg.

Ma már szinte elképzelhetetlen pedig tulajdonképpen még köztünk élnek ezek az emberek. Csak magukra kellett, hogy öltsék a nagyvárosi álruhát és pénzt – megélhetést keresni. Ezzel párhuzamosan a vidék háttérbe szorult. És fizetőképes kereslet híján minden csak később és megkésve érkezett meg és akkor sem volt túl nagy választék. Bár ez talán nem változott túlzottan a mai városi viszonylatokhoz képest sem.

 

Saci Dobozon született 1933-ban. A háború idején magára maradtak: anya és lánya együtt termeltek apai-férfi segítség nélkül. Sosem mesélte, sosem volt panaszszava, milyen nehéz is lehetett ez. Most is csak nagy nehezen mondogatta el nagyvonalakban az emlékeit, pedig ők szerencsések voltak, hiszen nem éheztek túl sokat. A ház körül is termeltek, de amellett mindkét nagyszülőnek (tehát az én ükszüleimnek) is volt egy-egy tanyája, ahol mindenfélét megtermeltek nagyobb mennyiségben. Saci bár egyke volt, szüleinek 4 és 2 testvére volt, így játszópajtás akadt bőven unokatestvérek személyében. Nagyközség volt Doboz, de nem volt túl sok lehetőségük játékra, így a gyerekek maguk találtak ki játékokat. Például agyagból készítettek üreges téglaszerű „játékot“ amit amikor kiszáradt földhözcsapták és hatalmasat durrant. De, ha nem így rosszalkodtak, akkor sokat barangoltak a környéken, a lányok babáztak minden mennyiségben és persze volt bőven ház körüli teendő is.

 

A szegedi tanulmányok után frissen végzett tanítónőként Darvasra küldetett, ismét vidékre. A pezsgőbb diákélet után (nyilván a maihoz nem foghatóan konszolidált) rátalált a szerelem és megszületett Nagybátyám és Apu.

 

Visszaemlékezésében a vidék inkább, mint a gyerekkorának és a gyerekei születésének színtere jelenik meg, nem mint a vidéki folyamatos munka, hanem mint életmód és, mint egy állapot. Pedig Édesapám még emlékszik rá, ahogy délelőttönként etették kukoricával, búzával a “tyukokat” az udvarban a kis fonott vesszőkosárkából, miközben Édesanyjuk – Saci tömte a libákat a lába közé fogva őket. Hízott a májuk rendesen.

 

Nagyapám, Saci volt férje gyémántdiplomás állatorvos, így neki a vidék (volt) a munkahelye. Ő például anno kapott földet az államtól, de mivel bérbeadta így saját bevallása szerint fogalma sem volt pontosan hol is van.  Az előző volt tulajdonosnak adta ráadásul bérbe… Cudar egy élmény lehetett valakinek visszabérelni a volt saját földjét.

Az ő családjáról jelenleg készíti édesapám a dokumentációt nagyapám elbeszélései alapján.

 

Anya családja már Sopronban, városban lakott, de még kötődtek a földhöz. Volt egy jó kis szőlőjük Sopron mai agglomerálódó térségében. Nagyapám kötözte saját kezűleg a tőkéket és minden szabadidejében a szőlővel foglalkozott, amikor nem olvasott. Isteni bort tudott készíteni bár inkább csak saját fogyasztásra. Sajnos nem nyitott poncichtert, mint oly sokan, akik meggazdagodtak abban az időben a borászatból. A szőlő mellett persze sok minden más is termett.  Ma már kivonták a művelésből és a szőlőket kivágták. Hatalmas munka volt az is…

 

Összegezve tehát minden ágon voltak vidékiek a családban. Nem hiszem viszont hogy az, amibe beleszületünk az  végig is kísér bennünket. Bármikor válthatunk életmódot, de valószínűleg a városból vidékbe váltás sokkal nehezebben járható út, mint fordítva. És koránt sem biztos, hogy mindenkinek jó a váltás.

 

Végezetül pedig a képekről. Sajnos elég kevés képdokumentáció készült, ahol a vidék van előtérben, hiszen ez számukra teljesen hétköznapi dolog volt, mint ahogy mi sem fényképezzük le családtagjainkat a számítógép mögött ücsörögve munka közben.

 

                                        

 

Artner Réka Zsófia

/by