,

Bálok nagyanyáink korában

Nagymamámmal beszélgettem, aki városba született, de falura házasodott, majd férjével Budapesten éltek több, mint 50 évig boldog házasságban. Ő mesélt nekem a falusi és városi hagyományokról és megmondta, mire való volt egy bál igazándiból.

A vidéki nemes családok ilyenkor feljöttek Pestre, vagy elmentek Bécsbe a gazdagabbak, ott voltak a téli időben és báloztak. Kiadták a táncrendeket, a mama elvitte a lányokat a bálba és ott a fiúk beírták, hogy melyik tánc lesz az övék, aztán olyan sorrendben következtek. A fiú mindig eljött a lányért, bekísérte a táncparkettre, majd vissza a mamához, meg volt ennek az etikettje.

Nálunk falun ugye nagyapáék rendeztek bálokat a kocsmában. Hívtak muzsikusokat, ők húztak reggelig, nagyon értettek hozzá. Aztán a nagymama csinált pattogatott kukoricát, pogácsát, süteményeket, meg ugye kiszolgálták a kocsmában a népet és nagy táncolások voltak. Aztán össze is vesztek a fiúk bizonyos lányokon, jól összeverekedtek. Ki kellett hívni a csendőrségtől is egy embert, hogy nehogy valami baj legyen.

Szépen kiöltöztek, volt külön ünnepi, vagy báli ruha. Az persze attól függött, hogy milyen vidéken vagyunk, hogy kin milyen ruha volt, de mindenki magának varrta, meg hímezte a ruhát. A városi meg a falusi bálokban is fontos volt, hogy maguknak varrják a ruhát a lányok. Az elsőbálosok mindig fehérben voltak. Ők általában 15-16 évesen mehettek először. Onnantól kezdve pedig eladósorba is került a lány. De nem is volt baj, mert nem jártak közös iskolába. A parasztok nem tanultak túl idős korukig, a módosabbak pedig megtehették, hogy házi tanítót fogadjanak, de legalábbis hozzájuk járjon a pedagógus. Akkor még máshogy volt ez. Legfeljebb polgárit, tanítóképzőt végeztek a lányok, de egyetemet, azt akkor még nem. A fő a házasság és a család volt.

Akkoriban még a fiúk hazakísérték a lányokat a bálból, a mamával együtt. Mindig kellett, hogy ott legyen valaki a lánnyal. Még a cukrászdába se lehetett egyedül beülni. Kellett egy idősebb nő, vagy egy férfi, aki kísérte őket, anélkül egy lépést sem! Aztán amiatt is fontos volt a bál, mert itt lehetett ismerkedni. Aztán, ha kezdett valami kialakulni, akkor a fiú megkérdezte, hogy elmehet-e a lányos házhoz. Ha már járt ott egyszer-kétszer, a szülők utánanéztek, hogy megfelelő családból való-e. Falun ez máshogy volt. Ott nem kellett utánanézni, mindenki ismert mindenkit. Innen ered a mondás is. Ha a fiú nem tetszett a háziaknak, akkor fogták és szó szerint kitették a szűrét, és utána tudta, hogy oda nem mehet többet.

A lányok falun összejártak télen a fonóba, vagy kukoricát morzsoltak. Na ott voltak fiúk is. Itt nem volt őrzés sem, mert ürügy volt a munka. De utána tánc is következhetett. Itt is lehetett ismerkedni. De megvolt mindennek az ideje, nem lehetett mindent csak úgy. Például az esküvők a betakarítás után, András-nap környékén jöttek.

Városban még voltak táncmulatságok házaknál is, főleg a mi időnkben. Ott is lehetett még ismerkedni. Ugye, ha én elhívtam egy fiút, azt nem ismerte az osztálytársnőm és fordítva, így mentek ezek a dolgok. Ma meg, hogy ilyen kicsik lettek a lakások, már nem igen lehet összejöveteleket szervezni, ott van helyette a diszkó…

,

Ahol a gyermekek álmai épülnek…

Csendes patak mellett, fák árnyékában bújik meg az Ilona-Malom, amely 2000 óta újra otthont ad valami csodának. Igaz, nem őrölnek benne többé búzát, kenyeret sem sütnek itt, hacsak nem az új lakók a maguk kedvére, annak a két családnak az étkezőasztalára, amelyik leköltözött a nagyvárosból erre a szélcsendes, igazán emberi léptékű faluba, Kapolcsra. Ők alapították az Ilona-Malom Műhelyt, ahol igazán egyedi rönkjátszóterek készülnek.
Szándékuk nem más, mint megreformálni a magyar játszótérépítészetet, amely sok esetben országszerte beleragadt a szocializmusban kialakult sztereotípiákba, mint a hinta-libikóka-csúszda-mászóka kizárólagos kombinációja… Az asztalosokból, pedagógusokból, tájépítészekből, ácsokból, szobrászművészekből és erdészekből álló összetartó csapat szívén viseli az ifjú generáció egészséges fejlődését, kreatív nevelését, ízlésformálását, s ezt egyedi, akácrönkökből összeállított játszóterek tervezésével valósítják meg. A cég sikerességét az bizonyítja, hogy – Kocsis Csabával készített interjúnk alapján – a kapacitást jóval meghaladó rendelés és felkérésmennyiség érkezik hozzájuk.
A játszószerek között nem találni két egyformát, s erről a táj- és kertépítész végzettségű vezető tervező, Takács Edmund gondoskodik. Lélekkel terveznek, figyelembe véve a gyermekek testi-lelki-szellemi szükségleteit, emellett a kísérők igényeit. A játszószereket egyesével vetik az MSZ EN 1176:2008 biztonsági szabvány szerinti ellenőrzés alá, amely megakadályozza, hogy a gyermekek önhibájukon kívül veszélyhelyzetbe kerüljenek.
A tervezők hangsúlyt fektetnek arra, hogy a készülő játszótérbe belekomponálják a helyi adottságokat, motívumkincset, elősegítve ezzel a helyi kötődés kialakulását, legyen szó akár köztéri játszótérről, magánkertről vagy éppen állatkertről… Látogatásunk során bepillantást nyerhettünk a kivitelezés folyamatába, s a gépek sokasága között szemügyre vehettük az éppen készülő monumentális bárka formát.
Kívánom, hogy ez az újfajta szemléletmód terjedjen el széles ez országban, s ha Ön, kedves olvasónk, egy hasonló egyedi, színes rönkjátszótéren találja magát, gondoljon vissza a mögötte álló csapatra!

Pannon Népfőiskola Taliándörögdön

Mi egy népfőiskola?

„A népfőiskola olyan szabadművelődési intézmény, amely a társadalom megjobbítására irányul az által, hogy tagjai műveltségi színvonalát emeli úgy, hogy személyiségformálást végez. Mindezt egy egész életen át, melynek során a résztvevőket nem kényszeríti anyagi teherviselésre. A népfőiskola továbbá a szabadművelődésnek olyan sajátos intézménye, amelynek nincs előre meghatározott tananyaga, mert azt éppen az aktuális kérdések, problémák megoldása jelenti, a társadalmi és a személyes élet területén egyaránt.”

Hol volt először?

Az első népfőiskola Lakitelken volt és van a mai napig is és fontos helyet tölt be a magyarországi népművelésben és az erről való gondolkodásban. Ez az intézmény több európai ország népfőiskolai hagyományait és a magyarországinépfőiskolai mozgalmak két világháború közti mintáját követve valósult meg Lezsák Sándornak és feleségének köszönhetően, akik elkötelezettek voltak a népművelés ügye mellett. Az intézmény fejlesztésére jelentős összeget fordítottak, ami nagyban segíti a népfőiskola működését, hiszen nonprofit jellegéből adódóan nem egyszerű a fenntartása.

Mi van és mi lesz Taliándörögdön?

A Pannon Népfőiskola célja, hogy kiterjessze a Pannon Ifjúsági Értékőr programot, összegyűjtse a helyi és térségi értékeket, erősítse a Kárpát-medencei magyarságtudatot és elősegítse az egész életen át tartó tanulást. Tehát a népfőiskola erős összeköttetésben van a taliándörögdi „Kincsesházzal” és a KÖSZI-vel. Ahogy ez a KÖSZI névből is kiderül, fontos számukra az ifjúsági közösségek fejlesztése és a térség helyzetének folyamatos javítása, melyet különféle programokkal meg is tesznek. Emellett a civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatának javítására fektetnek hangsúlyt, ezt hivatott megvalósítani a népfőiskola Polgármesteri Kollégiuma is, ami platformot biztosít a találkozásra és a tapasztalatok és ötletek cseréjére a helyi közösségek és az önkormányzat között.

A kezdeményezés pedig nem egyedülálló, de annál inkább követendő. Magyarország területén több népfőiskola működik, de a határainkon túl, magyarlakta területeken is tartjuk a kapcsolatot ilyen népművelődési intézményekkel. Így korántsem a valóságtól elrugaszkodott gondolat, hogy megvalósuljon a magyarságtudat megerősítése az egész Kárpát-medencében és a magyarság értékeit valóban minél több magyar megismerje és magáénak érezze. Ennél pedig nem is igazán kell szebb cél!

 

, , ,

Domaszéki böllérnap – a pálinka és a zsiguli ablakmosó tartály kapcsolata a mozgóőrség mellett

A „Vidék Fiatal Nagykövetei“ program első képzési alkalmával ellátogattunk a XVIII. Domaszéki böllérnapra. A rendezvény kísérőprogramjaként forraltbor és pálinka kóstolására is lehetőségünk nyílt.

A pult mögött két mosolygós, helyi hölgy mérte a jobbnál jobb italokat, tőlük érdeklődtünk a portékájukról. Mint megtudtuk, a különböző pálinkákat helyi gazdák ajánlják fel minden évben, egyre nagyobb számban. Az idei felhozatalban szerepelt őszibarack (Kapos Győző, baracktermelő), Császár Illés megjelölés nélküli pálinkája, almapálinka Szűcs Gézától, diópálinka egy névtelen adakozótól, Mauer Csaba rutinos versenyrejáró almanedűje. Kiss Péter Géza polgármester Úr ágyaspálinkával állt be a sorba, Kovács László pedig idén ajánlott fel előszőr az eseményre pálinkát, ő szilvával képviseltette magát. A férfi lakosság aktívan teszteli, kóstolja, szakérti a kínálatot tudtuk meg Antóni Zoltánnétól aki a hétköznapokon a település tanyagondnoki teendőit látja el. Kolléganőjével évek óta biztos pontját jelentik a böllérnapnak, elmondásuk szerint egyre finomabb forralt bort készítve. Arra a kérdésünkre, hogy mi a fortélya ennek, az alap összetevőkön kívül csak annyit árultak el; „Szívünket, lelkünket beletesszük!“

A szomszéd asztalnál közben javában folyt a pecsenyesütés, viszont megakadt a szemünk egy érdekes számítógépen. A szakács úr bíztatására kolleginánk beírta a billentyűzeten születési dátumát, majd a gépház tetején lévő szobrocskából elkezdett folyni a pálinka az odakészített pohárba. A szerkezet készítőjétől megtudtuk, az egésznek az alapja egy 2 literes, zsiguli ablakmosó tartálya és a hozzá tartozó szivattyú. Ezt hozza működésbe egy egyszerű távirányítós autó,melyet átalakított. A számítógép háza, valamint a ráragasztott billentyűzet csupán a dizájn. A távirányító a szakács úr nyakában lóg, amíg nyomja a gombot, jön a pálinka. Egy ilyen adagoló elkészítése mindössze néhány órát vesz igénybe, viszont biztos siker övezi a rendezvényeken.

A disznóvágás, pálinka, forraltbor, vidámság magában hordozza a legkülönfélébb balesetek veszélyét is, ezért nem árt a szakszerű segítség biztosítása a helyszínen. Az ügyeletes mentőálpolót kérdeztük, hogy mégis mire kell odafigyelni egy ilyen rendezvényen.

Gyakorlatilag bármi megtörténhet az egyszerű gyerek eleséstől, a szúrásos balesetig, amire a ami napon már sajnos volt is példa. – mondta el. Igazából banális eset, egy tisztes úriember, a disznóval való hadakozás közben megvágta magát, de szerencsére a sertés maradt alul a küzdelemben. Nem volt nagy sérülés, de mindenképp fontos a gyors, szakszerű ellátás. Ilyenkor a seb megtisztítása, a vérzés csillapítása, majd a fertőtlenítés a sorrend. Illetve fontos felhívni a páciens figyelmét a tetanusz védőoltás igénybevételére. Esetünkben ez utóbbival nem volt probléma, hisz az úriember az elmúlt öt éven belül kapot ilyen oltást, így védve volt.

Míg a helyszínen tartózkodtunk, más beavatkozást igénylő esetről nem kaptunk hírt, így remélhetjük, hogy a nap hátralévő részében a vidámságé volt a főszerep!

 

,

Kerestem és találtam vidékit a családban

Nagyapám és családja Fegyvernek-Szapárfaluról származik. Nagyanyám sok időt töltött itt férjével, de még édesapám és nagynéném is őriz néhány kedves emléket az itt eltöltött időről, a család kocsmájáról és a „szapárfalusi nagymamáról és nagypapáról”, akiket a családban mindenki csak így emleget. Nagymamám mesélt nekem az itteni életről.

Kemény munka volt az. A nappal kelni, azzal feküdni, menni mindig ki a földekre. Ugye nagypapáéké volt a kocsma. Ott nagyon sokat dolgozott az anyósom, ő szolgált föl, meg a férjem legtöbbször. Az apósom azt nem szerette, ő inkább ment a földekre dolgozni, de ahhoz értett is. Úgy jöttek be Magyarországra, hogy fentről, Romániából hajtották az állatokat, egészen át Bécsig, azért is volt olyan visszeres az apósom lába. Ő még igazi parasztember volt. Úgy tudott táncolni, énekelni meg káromkodni. Meg aztán a lányokat is szerette. Volt úgy, hogy nyáron kint aludt a verandán, aztán a felesége ment ki, hogy megnézze, mi van vele és nem volt ott. Erre fogta és bevitte az összes ágyneműjét, arra jött haza, hogy ott van az üres vaságy, de nem mert szólni semmit. Akkor még volt az embereknek becsülete.

A háborúig jól és rendben ment minden, de ott aztán minden megváltozott. A földeket elvették, a kocsmát is államosították volna, ha még időben el nem adják apósomék. A férjem öt év után jött haza a Szovjet Unióból és mondta, hogy adják el, amíg még lehet, mert különben csak elveszik. Ebben igazai is lett, legalább ennek az árát meg lehetett menteni, ha már a földeket nem. Anyóson sokat ügyeskedett, nagyon okos asszony volt. Úgy rendezte, hogy ne vegyék el a házukat és a lánya még állást is kapjon, de szegény aztán hamar meghalt. Nem odavaló volt ő, nem bírta a durva, egyszerű embereket, meg aztán apósommal sem volt egyszerű. Aztán már csak apósom és a lánya maradtak ott, a férjem feljött Budapestre, főiskolára, itt találkoztunk és házasodtunk meg, mi itt éltünk, de sokat mentünk le őket látogatni.

A kárpótlási jegyekből meg egy kis összespórolt pénzből tudtak egy kis földet venni, a nagyapa azt művelte, ebből éltek, meg mi is segítettük őket, mindig vittünk valamit. Megvoltak, de nem volt könnyű. Már a föld is kevesebb volt, apósom is öregedett, de kitartóan dolgozott. De nem ám ugrált meg sietett. Szépen, ráérősen csinált mindent, így tudott naphosszat dolgozni. A férjem és a fiam is segítettek neki néha, ha ott voltunk, de velük sem ment ám sokra. A nagypapa egyedül vitt egy kukoricás-zsákot a vállán, a férjem és a fiam, a te apád meg ketten húztak-vontak egyet. A nagypapa erre csak rázta a fejét és mondogatta, hogy inkább hagyják, mert elrontják azt a jó zsákot is. Így dolgozott és élt ő. Meg voltak azért a maga rigolyái is. Minden nap délben meg kellett, hogy legyen az ebéd, különben ő nekiállt és szalonnázott, nem volt várakozás egy perc sem.

Más világ volt az. 1989-ben halt meg, de talán jobb is volt így, mert abban reménykedett végig, hogy kárpótolják majd az elvett földek és állatok miatt, várta a „nagy változást”. Akkor láttuk csak mindannyian, hogy milyen ember volt valójában. Halála után derült ki, hogy az egyik tüdeje már nem is működött a rák miatt, de soha egy zokszót nem hallottunk tőle, csak dolgozott, „szépen, ahogy a csillag megy az égen” és tűrt, ha éppen tűrni kellett.

 

,

XVIII. Domaszéki böllérnap

  1. november 26-án a vidék fiatal nagykövetei domaszéki böllérnapon vettek részt.

A rendezvényt Kispéter Géza polgármester úr és Sóki Károly plébános úr nyitotta meg.

Szerte a megyéből, de még a határon túlról is érkeztek résztvevők, versenyzők. Mindenki nagyon szeret ide eljönni, az emberek félretehetik mindennapi gondjaikat, kikapcsolódhatnak, mulathatnak, új barátságok szövődnek az évek során. Sajnos már nem gyakori esemény egy disznóvágás, így igazi kuriózum volt minden egyes program.

A csapatok disznóvágó tudományukat most élesben kamatoztathatták, igazi versenyszellem járta át a bölléreket. Minden csapat a saját tudását, fortélyait, hagyományait hozta magával, sokszínűvé varázsolva a böllértudományt. A résztvevők megfigyelhették a disznóvágás mozzanatait, közben kiváló pálinkákat, forralt bort s meleg teát fogyaszthattak ezen a hűvös novemberi napon. Szerencsére a hangulat nem volt hideg, népzene, lovas-kocsikázás, pecsenyesütő verseny szórakoztatta a látogatókat. A falvaknak megvan a saját vicces története a disznóvágásról, mindenkinél más formában menekült el a sertés a böllérek elől. Bátran lehetett kérdezni, mit, miért, hogyan csinálnak a böllérek. Az egyik csapat tagja elmondása szerint a lövéteiek nem tanulják a szakmát, hanem rá születnek. Régen a falvakban minden család tartott disznót, az emberek ellátták magukat hússal, a disznóvágás mindig is nagy esemény volt, ekkor összejött a család és a barátok, feldolgozták a húst, egész évre volt mit enniük.

Már a legkisebbek is részt vesznek a disznó leölésében, feldolgozásában, elfogyasztásában, így hamar megtanulják a böllérkedés csínját-bínját. Városi ember soha nem fogja megismerni ennek az egész esemény varázsát addig amíg nem vesz részt egy böllérnapon, vagy egy családi disznóvágáson.

A disznó felnevelésétől a vágásig minden információhoz hozzá juthat az ember ha ellátogat egy böllérnapra. Minden család a faluban ha vágott disznót küldött barátainak és családtagjainak kóstolót s később ők is kaptak viszont.

Nagyon szép és hasznos a disznóvágás, vissza kéne térnünk őseink szokásához. Egészséges, megbízható élelmiszerhez juthat az ember ha saját maga neveli fel az állatot majd ő dolgozza fel. A vidék népességét a növénytermesztés és a hozzá fűződő állattenyésztés megtarthatná, a fiatalok nem mennének városokba, más országokba.

Érdemes lenne városiaknak, fiataloknak eljárni ilyen eseményekre, hogy tanulhassanak a disznóvágásról, mert nem tudhatjuk mikor jön el az idő, hogy újra magunknak kell gondoskodnunk egész éves élelmiszer ellátásunkról.

 

 

,

„ November legjobb élőzenés bálja”

A Vidék Fiatal Nagykövetei program keretében 2016. november 26-án a domaszéki Katalin-bálban jártunk, melyet már közel 20 éve megrendeznek a Csongrád megyei községben. Eleinte az önkormányzat önállóan rendezte és bonyolította le az eseményt, majd pár éve a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület vette át e nagyszerű program szervezését. A rendezvényről Sziráki Krisztián, Domaszék alpolgármestere és egyben a rendezvény főszervezője mesélt nekünk.

Fogalmazhatnánk úgy, hogy a végtelen csendbe burkolózott vidék hangulatát megzavarja a novemberi Katalin-bál. De Domaszékiek ezt az eseményt várva várják. EZ A BÁL! NOVEMBER LEGJOBB ÉLŐZENÉS BÁLJA! Ezen az estén szó sincs csendről és nyugalomról, amiről manapság elhíresült a vidék! Ezen az estén felpezsdül Domaszék, és ezt a pezsgést, ezt a lendületet mind közösségi, mind individuális szinten szeretnék átadni, de legalábbis megéreztetni a városi fiatalokkal. A Katalin-bál a domaszéki Böllérnap záróeseménye, melyen a falu apraja-nagyja és a környékbeli településekről érkező barátok is örömmel részt vesznek. A rendezvény a kezdetek óta nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében. A közel 300 fős bálnak a domaszéki Sportcsarnok ad otthont évről évre.

A teremben kihelyezett asztaloknál bőséges svédasztalos vacsorát fogyaszthatnak a vendégek, illetve büfé is működik. De, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a népszerű helyi esemény, a részvevők magukkal hozhatják a kedvenc, sajátkészítésű csemegéiket és az est hangulatát fokozó nedűket. A talpalávalóról idén Varga László és zenekara gondoskodott. Sztárvendégként Tabáni István, a Csillag születik 2009-es győztese lépett fel, aki közkedvelt, érzelmes hangulatú Máté Péter dalokkal még a közönséget is megríkatta. Az est fővonalát a mulatós stílusú zene képviselte, de lassúbb, érzelmes számokra is összebújhattak, táncolhattak a párok. Éjfélkor tombolasorsolásra került sor, amin értékes nyereményekkel gazdagodhattak a szerencsésebbek. A tombolajegyeket az egész este folyamán árusították helyi fiatal önkéntesek, majd a megmaradt jegyek árverésre kerültek a sorsolás előtt. A hasznos nyereményeken felül a legszerencsésebb vendég egy plazma televízióval térhetett haza. És ezután hajnalig folytatódott a zenés-táncos mulatság.

A minden évben megrendezésre kerülő sajátos hagyományokkal rendelkező bál fontos szerepet játszik a helyi közösség életében. A falubeliek már hetekkel a rendezvény előtt szorgosan készülődnek az év egyik legfontosabb eseményére. Ez lehetőséget nyújt a találkozásra, a baráti kapcsolatok erősítésére, a közös mulatásra és a helyi közösség összetartó erejének formálására.

Találkozzunk jövőre a domaszéki Katalin-bálbanJ És vajon miért invitálunk Benneteket kedves Olvasó? Vetkőzzük le előítéleteinket (természetesen csak akkor, ha bevalljuk, hogy vannak), amit a faluról és a városról tárolunk magunkban, illetve a falusi és városi emberekről. Mi megmutatjuk Nektek, hogy egy este biztos van az évben és egy helyszín, ahol mindenféle ilyetén gondolt különbség megsemmisül, ez pedig a: Domaszéki Katalin-Bál!

 

Amennyiben a fent leírtakról személyesen is megbizonyosodnál és szívesen csatlakoznál hozzánk a Domaszéki Katalin-Bálba, írj nekünk üzenetet Facebookon a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület oldalára.

 

Szerzők:

Kapin Marianna

Stumpf Rebeka

Károlyi Kata

Petendi Pálinkaház -avagy hogyan halljuk az orrunkkal a vidék kémiáját

Szabolcsi leányként nagy várakozással szívemben és persze számban léptünk be Kovács Miklós és kedves családja pálinkafőző szentélyébe. Betekintést nyertünk a készítés folyamataiba technológiai hátterébe és mély filozófiai szemléletébe. Laikusként de lelkes és inkább kíváncsi fogyasztóként nem vártam volna hogy már a főzés megkezdése előtt is rögtön már-már filozófikus kérdésekkel találjuk szemben magunkat… Hiszen olyan végtelenül egyszerű(nek tűnik) pálinkát főzni. Gondolnánk. Csak gyümölcs, üstök, és végül is megtörténik a csoda. Tulajdonképpen itt is ez történik csakhogy, mint mindennek ennek is vannak mélyebb rétegei.

Ebben a műhelyben igyekeznek mérnöki pontossággal minél tökéletesebb minőséget produkálni. És emögé nem csak szakértelem, de az anyagok, alapanyagok tisztelete, szeretete és a munkához való igényesség szolgál alapul. Mindennek az esszenciáját tartalmazzák a helyes kis palackok. Ez az amit megvesz és magához vesz az ember a matériával.

Sajnos az emberek többsége a pálinkát még mindig egy ihatatlan de azért valamit-inni-kell kategóriás italnak tekinti és jóra isszák a kerítés-szaggató ízét. Azon szerencsés emberek közé tartozom akik szeretik és értékelik a jó pálinkát. Részben valószínűleg neveltetés és jó élmények függvénye, hogy ki mennyire tud megbarátkozni jeles hungarikumunkkal, emellett ahány ember annyi féle elképzelés van arról mit lehet már jónak nevezni és még egy ember is érezheti többszöri kóstolással másnak az ízét. Ebből kifolyólag nehéz meghatározni hogy milyen is legyen a végtermék. Személy szerint lehet egy kicsit karcos de csak annyira hogy ne veszítsen az íz élvezeti értékéből de emellett lágy is melengető kellemes szájban olvadó.

Hogyan is lehet elérni a kívánt hatást?

Saját tervezésű műhelyben folyik a pálinka készítése. Több szesz gyártási technológiájának ötvözete, a kisüsti és az oszlopos lepárlók technológiájának szerencsés hibridje – bár nyilván nem lehet 100%-os a teljesítménye. Az egész alapja a jó minőségű gyümölcsök kiválasztása, hiszen a romlott alapanyag ront a pálinka minőségén. A csonthéjasokat Veszprém környékéről, szőlőt Mosotorapátiból vásárolják, az alma és a körte zempléni számazású. Az alapfilozófia sok száz éves tapasztalatokon nyugszik: szinte kizárólag csak réz fa, illetve üveg felületekkel érintkezik a (leendő) pálinka. Így a cefre elsőként egy üveg bélelésű tartályban készül el.

Hagyományosan élesztő és enzimek hozzzáadásával segítik a pálinkakészítést. Miután a lehető legtisztább formában szeretnék bemutatni a gyümölcs ezen megtestesülését etikai okokból elhagyták az enzimek használatát egyelőre még az élesztőt használnak.

Egyébként a hatékonyság miatt praktikus az élesztők használata, így gyorsan 2-3 nap alatt lezajlik az erjedés és indulhat a főzés. Itt szinte csak (-99,9%ban) réz felületekkel találkozik a folyadék. Kétszeres lepárlás történik; a főzőüstben majd a finomító üstben főzik, ezután az oszlopos/tornyos lepárlóba kerül leendő pálinkánk. Eddig a pontig gyakorlatilag a kémia végezte a dolgát kisebb rásegítéssel. A stílus a karakter és a hozzáértés ennél a műveletnél válik kulcsfontosságúvá. Szimpla érzékszervi ítélet után lehet beállítani milyen anyagokból van túltengés az elegyben és lehet leválasztani az oda nem illő vegyületeket különböző forssápontokon, ezáltal egy ismeretlen működésű érzékszerv igényeinek kell megfeleltetni az italt. Nyilván az sem mindegy milyen mértékben választjuk le az oda nem illő anyagokat, hiszen így sokat veszíthetünk abból amiért a pálinkát pálinkának nevezzük. Ez nem egy egzakt, tudomány hogy a jó pálinkának pontosan mit kellene tartalmaznia és milyen arányban. Sajnos ezért nagyjából lehetetlen kétszer ugyanolyan pálinkát előállítani – már csak a gyümölcs minősége miatt is. Itt még a mennyiséggel sem lehet elérni a közel állandó minőséget, hiszen nem készül annyi.

Voltaképp a pálinka javarészt (szinte 100%) csak víz és etanol, amik ízre neutrálisak. 100-as nagyságrendű vegyület határozza meg íz szempontjából milyen pálinkát is iszunk, ami a lepárló oszlopokban dől el.

Utolsó fázisként a középpárlatunk megvan és már csak a fok beállítása van hátra. Ekkor lehet ioncserélt vízzel a megfelelő fokra szabni. “A tökéletes pálinka nem a foktól függ, mint ahogyan egy nő sem csak 52 kilósan lehet tökéletes”.

A pálinkát végezetül felruházzák a fahordóban való tárolással nyerhető pozitív tulajdonságokkal. A fa ad egy különleges plusz aromát és színt a pálinkának, ezen kívül az ízét ragaszkodóbbá teszi a szánkban, így nyelés után is egy kellemes utóíz marad meg emlékezetül. Így karakteresebb gasztronomiai élményhez tud juttatni. És valóban.

A csomagolás és elnevezés tükrözi a készítők személyiségét, egyszerű letisztult, elegáns de mégis belecsemépszték a humoros és bohém: Fülig Jimmy névvel illették a 40 fokos és Piszkos Fred névre keresztelték a 60 fokos pálinkát. 40 fokosak az alma a körte szilva sárgabarack cigánymeggy Irsai Olivér szőlő, illetve vannak ágyas kivitelben is: ágyas meggy, ágyas szilva és ágyas barack. A 60 fokos pedig szintén cigánymeggy, melyből még egy különleges koktélt is készítettek nekünk a látogatás

Összegezve itt egy átgondolt szabályozottabb rendszerben, kevesebb oda nem illő anyag leválasztásával érték el palackozott ital minőségét és zárták be a vidék gyümölcsiből kinyerhető esszenciát, az élményeket a munkát, az azévi termőév örömét-búját. Fogyasztó társadalomnak termelünk, viszont személy szerint úgy érzem nem feltétlenül kell az állandó minőséget hozni. A minőség az fontos, viszont miután ez egy soktényezős alkotói folyamat, egy kisebb pálinkaháznak talán ez lehet az előnye hogy örökké változatos művet állíthat elő. Ez készett gondolkodásra hogy vajon miért lehetett ez az év jobb vagy rosszabb vagy mi az ami változtatta az ízeket. Lehet, hogy a lényege épp a kérdés-felelet lenne?

A végeredmény nyilvánvalóan dicséri a készítő szakértelmét és odaadó figyelmét.

Miklós szemléletes hasonlattal fogamazta meg hogy “manapság marketing nélkül olyan egy vállalkozás mint óra mutató nélkül”. Nem társult még sajnos anyagi okok miatt kellő mértékű marketing tevékenység és brand építés a Petendi Pálinkaház mellé, így a termelést sem lehet végletekig menően fokozni. Tehát csak ajánlani tudom minden műkedvelőnek a hazai termékek fogyasztását és ezen belül is a Fülig Jimmy és Piszkos Fred névre hallgató pálinkák szervezetbe való bejuttatását, hiszen ezzel a támogatással nem csak fennmaradni tudnak ezek a kis kézműves helyek hanem technológiát is tudnak fejleszteni. Ami mondanom sem kell hogy mit jelent a fogyasztókra nézve :)

 

 

,

Egy szilágyi fiatal gazda mindennapjai

Az én választott vidéki gazdám a Baranya megyei 27 éves Bachesz Viktor. Ő tetőtől talpig egy vidéki fiatal, de igazán ízig vérig egy energia bomba, és biztosan egy nagy adag őserő is lakozik benne, ugyanis állandóan sugárzik, tele van ötletekkel és tettre kész vágyakkal.

Vagy egyszerűen ez az eredménye annak, ha valaki azt csinálja, amit szeretne?

Erre kerestem a választ Viktortól, aki 2 éves korában költözött a szüleivel Pécsváradról egy Szilágy melletti kis tanyára. Akkor szülei és nagyszülei birkát, nyulat, csirkét, szarvasmarhát és lovat tartottak, illetve szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoztak. Viktor sokszor az óvodát is kihagyva a napjait a tanyán töltötte, így a természettel harmóniában a gazdálkodó szüleivel, nagyszüleivel és két húgával nőtt fel. Neki sosem volt kérdéses, hogy ha majd nagy lesz, akkor Ő is vidéken fog élni, és folytatni fogja a szülei elkezdett gazdaságát. Így 14 éves korában mezőgazdasági szakközépiskolába jelentkezett Szentlőrincre, majd az érettségi után Keszthelyen végzett a Növénytermesztő mérnök szakon és a diploma megszerzése után, 2013-ban főállásban elkezdett Ő is a családi gazdaságban dolgozni.

 

Jelenleg szüleivel szántóföldi növénytermesztéssel, hús marha tartásával és tejelő tehenészettel foglalkoznak. A tej nagyobb részét nyersen direktben értékesítik főként pécsváradi fogyasztóknak, de foglalkoznak kezdetlegesen tejfeldolgozással is. Viktor a jövőben erre nagyon hangsúlyt szeretne fektetni, szeretné, ha lenne állandó piacuk a feldolgozott tejtermékekre is. Törekszik arra, hogy a gazdasága nagyobb mértékben önfenntartó tudjon lenni, így a szántóföldi növénytermesztés és az állattartás tökéletesen kiegészíti és fenntartja egymást.

Na de mégis, hogy néz ki egy fiatal gazda napja?

5:50. Csörög az ébresztőóra. Ébredezik a fiatal gazda. Forgolódik pár percet az ágyban jobbra- balra. Majd felkel, átfutja a napi híreket. Tea-müzli, begyújtás, kocsi indítás, kigurulás, és elindul Szilágyra, a tanyára. Ott körbejár – körülnéz, megnézi és kitakarítja az állatokat, kiméri – kiosztja a takarmányt, friss szalmát tesz alájuk, etet, silózik, majd összetakarítja a folyosókat.

A nap további része az évszakfüggő. Most, télen a családnak készíti a tűzifát, ilyenkor végzik a gépszervizeket, az adminisztrációs munkákat, és Viktor télen jut el képzésekre és gazda találkozókra. Máskor viszont a földeken folyatják a napi munkákat.

Délután 4- 5 körül a napi teendő újból az istálló körül folyatódik. Ugyanis kezdődik a délutáni fejés, az újbóli etetés, takarmányosztás, ivóvíz ellenőrzés, a másnapi takarmány előkészítése. Télen ezután, körülbelül fél 7kor a tanyán elcsendesül az élet. Viktor kedvenc évszaka viszont a nyár, ugyanis ilyenkor tovább van világos, így miután végez az állatokkal, még mindig lehet ezt vagy azt tenni a tanyán.

Viktor szerint egy gazdaságban sokféle problémával kell szembenézni, sokszor a legváratlanabb helyzetekben. Szerinte igaz Murphy törvénye, miszerint ami el tud romlani az el is romlik. J De már ezekből a helyzetekből is sokat tanult, és a mérgelődés helyett (vagy azután) türelemmel a legjobb megoldásra fókuszál. Állítása szerint nem mindig egyszerű, és egyáltalán nem kényelmes a gazda élet, de Ő nem is vágyik arra.

Viktoron keresztül megismertem és megtanultam, hogy a vidéki élet és a gazdálkodás annak ellenére, hogy gyakran 10-12 óra aktív fizikai munkát foglal magába, neki ez nem munka, hanem egyszerűen az élete. Szereti a gazda élet szabadságát és azt, hogy friss levegőn élhet. Szereti a nyugodt életet, a csendet, továbbá azt, hogy vidéken lassabban megy az idő, szereti a rétről nézni a Zengőt és borozni a csillagos ég alatt. Neki ez a teljes élet.

 

 

 

 

 

 

 

, ,

Czenthe Zoltán és a Gömöri Atlantisz legendája

Nagyapámról mesélek most, akinek köszönhetően megismerhettem egy gyönyörű világot, akinek hatására közel kerültem a vidéki élethez, aki alapvető értékrendet teremtett, amely még az ősi világot képviseli.
1929-ben született, a felvidéki Gömör vármegyében, Tornalján, régi, nemesi család sarjaként. A középiskolát Székesfehérvárott, a cisztercitáknál, majd Sárospatakon, a híres református kollégiumban végezte, az itt megismert emberek élete során végigkísérik. A II. világbáború után 12 óra távozási kényszerrel kitelepítették az egész családot Tornaljáról, ahol több mint 400 éven keresztül éltek. Innen Miskolcra menekültek, ahol a rokonaik fogadták be őket, az itteni református gimnáziumban tette le az érettségit is.
Érzékenysége és tehetsége a matematika tudományához hamar megmutatkozott, így jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol kitűnő tanulmányi eredményével hamar kitűnt kortársai közül, sőt, harmadéves hallgatóként kinevezték oktatónak matematika-statika tantárgyakból. Kidolgozta a „C-VÁZ” néven ismert acélvázas könnyűszerkezetes építési rendszert, melyet szabadalmaztatott. Ezen elv alapján tervezett épületekből számos megvalósult. 1977-ben Európa legnagyobb tervező hálózatának, az AGROBER-nek statikus szakmérnöke lett.
Magas szakmai sikerei mellett mindvégig lelkes kutatója ősi hazájának, Gömör vármegyének, melyet saját költségére és összes szabadidejének feláldozásával végigdokumentált. Tevékenysége azzal vette kezdetét, hogy a cseh-magyar határt törvénytelenül átlépve felkereste az ottmaradt ismerősöket. Majd megsejtve, hogy Felvidéken a magyarok ottlétének minden nyomát igyekeznek eltüntetni, felkereste szülőfalujának, Tornaljának, ősi református temetőjét, és fényképes dokumentációt készített az összes fejfáról. Felkereste a nevezetes helyeket: Sajógömört, Krasznahorkát, Hubót, Pelsőcöt, melyeket végigfényképezett, eközben ősi gömöri tárgyakat gyűjtött emlékül a régi világból.
Mikor a határt már legálisan is átléphette, kezdte el 30 falu tervszerű fényképes dokumentációját 1973-ban; elsősorban a megmaradt régi portákat, kastélyokat, embereket és fejfákat örökítve meg az utókornak. Ez művelet olyannyira sikeres volt, hogy egykori sárospataki tanára, dr. Harsányi István további 168 gömöri magyar település megörökítésére bíztatta. Ezen anyagokból országszerte mintegy 300 előadást tartott, mellyel további lelkesítést nyújtott a következő nemzedéknek régi értékeink megőrzésére.
Tevékenysége során kiemelte a magyar vidéki kultúra értékeit, személyes beszélgetéseit az egyszerű emberek, főleg a háborút követő időben nevetségessé tett kisnemesség önbecsülésének feltámasztására használta.

Felkérést kapott az AGROBER magyarérzelmű főmérnökétől, hogy a vállalatot képviselje magyar témákban. Sikerességét a „Szocialista faluért” miniszteri kitüntetés bizonyítja, mivel hivatalos megbeszéléseken, nemzetközi falufejlesztési konferenciákon olyan lelkesedéssel tesz eleget a kérésnek. Az „Új falupolitika” keretében 1979-ben meghívják bemutató-minta Gömör előadásra az Országos Hazafias Népfront Központba.
Hogy közelebb kerüljön ősi szülőföldjéhez, a határon innen, Zádorfalván vásárolt egy 250 éves kisnemesi kúriát, amelyet eredeti stílusban gyönyörűen felújított és régi családi tárgyakkal múzeumi szinten rendezett be.
Ezután a Műemlékfelügyelőségtől anyagi támogatást nyert, amely lehetővé tette a falu református műemléki templomának és parókiájának helyreállítását. Emellett összeírta a falu 60 parasztházát tartalmazó műemléki jegyzéket.
Számtalan előadást, fényképes kiállítást rendeztek összegyűjtött anyagjaiból.
„Gömöri Atlantisz” címmel 6 kötetes könyvsorozat jelent meg, mely gyűjtésének esszenciáját tartalmazza, Gömörország ismeretét átörökítve a mai generáció számára. Az utolsó kötet zárszava így fogalmaz: „A képekkel és a hozzájuk tartozó szövegekkel a bennem még élő régi világot készen kapja az érdeklődő és egy szellemiséget is, amelyiknek úgy vége van már, miként a régi arcoknak, fejfáknak, parasztházaknak, kúriáknak…annak a más, emberibb világnak.”
Szerencsésnek tartom magam, amiért ilyen közelről ismerhetek egy ilyen igaz magyar embert, aki Budapestről is folyamatosan hazalátogatva máig foglalkozik szülőfalujával, múltjával, értékeinek megőrzésével, s ezt az értékrendet adja tovább az őt követő generációknak.